Nagy Sándor Képkeretező Műhelye-Művészbolt

Nagy Sándor Képkeretező Műhelye-Művészbolt

Az Arte Magistra Kft honlapja

Archive for 2015

Ur Eleonóra – Nana

Látjátok ezt a jó kis keretet? Mi bogyós aranynak hívjuk. Olyan mint egy nyaklánc, bár ezen a szép batikon sokkal jobban mutat mint nyakban.

12273638_843625562421831_458372772515479700_o

Büszkék vagyunk rá, hogy Ur Eleonóra batikművész gyakran megfordul nálunk. Ezt a munkáját a közelmúltban foglaltuk keretbe, úgyhogy megragadom az alkalmat, hogy bemutassam nektek a művésznőt.

Nana,  egy világjáró szentendrei.

Kivágás_2

Magyarországon, Szentendrén űzi egy távoli kultúra tradicionális művészetét. Arról a kétezer éves batiktechnikáról van szó, melynek őshazája Indonézia, de Ázsia és Afrika tájain is változatos formában terjedt el. 2oo8 óta minden évben több hónapot tölt olyan egzotikus országokban, ahol még élő hagyománya létezik e műfajnak és a helyi népművészek szívesen megosztják tudásukat a távolról jött érdeklődő idegennel. A nagy utazásokra minden alkalommal elkíséri őt férje és két gyermeke is, így szenvedélye az elmúlt évek alatt a család életmódja lett.

Eleonóra eredeti helyszínen Indonéziában, a még aktívan dolgozó mesterektől tanulta meg a bonyolult technikát és azóta ő maga is e tradicionális művészeti ág mesterévé érett. Indonézia mellett thaiföldi, mexicói, sri lankai tanulmányutak következtek, míg tökéletesre csiszolta tudását néha egészen elképesztő körülmények között – szegényes szalmakunyhókban, döngölt padlós, nádfedeles műhelyekben, hegyek között, apró falvakban – élt és dolgozott együtt a hagyományőrző népművészekkel.

De Eleonóra volt az egyik képviselője hazánknak idén azon az őszi nemzetközi művészeti kiállításon és vásáron (Salon Art Shopping) aminek évente a párizsi Louvre ad otthont. Tavaly, a „Museum of the Americas” (MOA) nevű és hasonló tevékenységű művészeti szerveződés választotta tagjai közé és nyújtott számára lehetőséget a megmutatkozásra ugyanitt és több kiállításán is, melyeket évente rendez amerikai, európai és ázsiai helyszíneken.

Hogy bemutassa művészetét, vigye jó hírét Magyarországnak, Szentendrének!

 

És most magunkról!

Legutóbb bemutattuk már nektek kedves olvasók a munkatársainkat, a csapatot, akikkel nagyon szeretünk együtt dolgozni. Akkor megígértem, hogy legközelebb a tulajdonosok következnek.

Tényleg aktuális már, hiszen 1992 óta működik üzletünk, műhelyünk Szentendre belvárosában. Azóta a nyitás hetében született kislányunk is végzős egyetemista. Talán tényleg eljött az idő a bemutatkozásra.

Itt lakunk, minden ideköt. A munka,  a család, a legjobb barátok. Szinte minden, és ezen nem is kívánunk változtatni. Szeretjük Szentendrét minden szépségével és hibájával együtt.

Böjtös Kinga, enteriőr dj barátnőm, a Vizitkártya blog tulajdonosa a Szép Lak legutóbbi számában ismertetett meg minket olvasóival, én meg arra gondoltam, nincs ennél jobb és profibb bemutatkozás.

Olvassátok Kinga cikkét!

Történet szép keretben

Őszi vendégségben a száz éves épület száz festménye között, melyek épp oly színes keretet adnak az itt lakó család életének, ahogy ők keretezik gondosan a hozzájuk betérő művészek remekeit. Mert a legjobb dolgok mindig a garázsban kezdődnek…

A festők városának szinte mindegyik neves tagja megfordult már abban a „művészellátóban”, ahol a portékák mellett jut a személyes hangból, az egymásra figyelésből, az őszinte érdeklődésből minden betérőnek. Van, aki egy közönséges írószerszámért, egy különleges merített papírért jön, de a legtöbb szentendrei alkotó saját képeivel állít be és kéri a hozzáértő tulajdonosok Musza Györgyi és Nagy Sándor tanácsát a kiválasztott kereteket illetően. A „békebeli boltosokat” épp ez a pillanat villanyozza fel, hisz maguk is az érzékeny, kreatív, sőt műértő fajtából valók…

DSC09867_átméretezve

Nagy örömmel merülnek el a színek tengerében, végtelen türelemmel kutatják a megfelelő formát a kuncsafttal karöltve, mialatt a kisváros társasági híreit is rendre megvitatják. Ilyenkor fogannak meg fejükben a művészeket bemutató blogposztok, miközben titokban új terveket eszelnek ki a szobrok és festmények népszerűsítésére. Majd a nap végén, záróra után a zegzúgos öreg épület hátsó fertályába húzódnak vissza, ahol száznál is több festmény borítja privát életük összes szobáját, beleértve a padlásteret, a konyhát, a lépcsőházat,sőt még a fürdőt is.

Köztük látható az a Barcsay rézkarc, amellyel a történetünk kezdődik! A még friss házasokként ajándékba kapott művet több is követte az évek során, de a szép és stílusos keretezés folyvást nehézségekbe ütközött. Végül megunva a helyzetet, Györgyiék a sarkukra álltak és kitanulva a keretezés fogásait, felkutatva a legjobb kellékeket és alapanyagokat, sorra felöltöztették „meztelen” festményeiket. Szüleik garázsában egy profin berendezett, gépesített képkeretező műhelyt alakítottak ki, majd következtek a rokonok, a barátok és ismerősök képei is, így a garázs röpke két hónap alatt szűkösnek bizonyult a szorgos családi manufaktúra számára. S mint annyiszor, az élet most is magától értetődően kínálta a lehetőséget, amikor erre a közel száz éves vályogba rakott kőépületre rátaláltak, mely egykoron egy módos iparosé lehetett Szentendre belvárosában. A műemlék jelleg megóvása évekig tartó óvatos felújítást igényelt, mely során az utcafrontra nyíló helyiségből barátságos boltocskát rendeztek be. Sándor képkeretező műhelye a ház emeletére költözött, a tényleges keretezés itt zajlik, az üzletben már csak a végső simításokat végzik. A kívülről parányinak tűnő ház befelé valósággal kitárul és lépcsőzetesen bővített szintjeivel, hangulatos belső kertjeivel, beépített tetőterével a mára öt tagúra bővült család kényelmes-komfortos otthona lett úgy, hogy mit sem vesztett régi patinájából. Sőt, mintha a régi ház is meghálálta volna a törődést, a műértővé-műgyűjtővé érett háziak értékmentő szenvedélye itt, az öreg gerendák alatt teljesedett ki igazán… Ahogy a megörökölt thonett és paraszt barokk bútoraik és a velük kokettáló muzeális szőnyegek, mokettek, falikárpitok is kibélelik a szobákat, úgy a család tekintélyes könyvtára is megtalálta helyét a tetőtérben. De a főszereplők maguk a szentendrei festők, akik számtalan szépséges műalkotással képviselik magukat a ház falain. Sokan közülük személyes barátok, vagy olyan kortársak, akik Györgyi és az ő művészeti alapítványa látóterében alkotnak.

Négy éve, barátnői társaságában gondolták ki azt a civil kezdeményezést, mely különleges hangulatú kiállítások, baráti lakástárlatok segítségével teremt alkalmat a helyi művészek jobb megismerésére. Az ötlet azóta rengeteg befektetett munkával, de prímán működik, sőt egyre stabilabb közösséget mozgat. Legújabb kezdeményezésük egészen a polgármesteri hivatalig hallatta hangját, ahol random tárlatokra és közös teadélutánokra invitálják a városka döntéshozóit és a képeiket bemutató művészeket. Mert a műértő okos nők már tudják, hogy a megoldás gyakran egy jól eltalált festményben rejlik. A szép keretet pedig Györgyiék adják hozzá.

 

 

 

 

 

 

  

 

Andrelli

Művésznevén legalábbis, de mi Jánosként ismerjük.

Pap János Györgyöt szeretném most nektek bemutatni, szentendrei festőművész barátunkat.

A város szélén lakik családjával és egy szép műtermen osztozik feleségével, Zsuzsával. Azt, hogy férnek meg egymás mellett, nem tudom, nem, ne értsétek félre, de mégiscsak két művész egy csárdában… És még csak most jönnek a gyerekek, akik szintén művészpályára készülnek szüleik nyomában.

Amikor Jánost felkértem, hogy rendezze be kirakatunkat saját festményeivel, és az üzletünkben található kedvenc tárgyaival, nem gondoltam, hogy otthon milliméterre átgondolja, hogy mit hova tesz, honnan lógat le, és hogyan nem fog majd elfordulni a térbe lógatott festmény, és persze hány napot bír ki egy körte a fűtött kirakatban. A munka végére azért kiderült, hogy ő anno kirakatrendező iskolát is végzett. Ahogy láttam, kiváló eredménnyel.

János hitvallása Mahlertől származik! „Meghökkentőnek lenni könnyű, a szépséget kifejezni nehéz” Erre azért ő rácáfolni látszik, nézzétek meg festményeit!

Pécsi származású, az ottani rajzkörből jöttek Szentendrére Kovács Margit múzeumát meglátogatni és – finoman szólva – nem az ott látott kerámiák, hanem a város hangulata, a boltíves sikátorok, a Fő tér ragadta meg.

„Eszembe se jutott soha, hogy szentendrei festő leszek és azóta is csak ámulok, hogy az lettem ”  Rövid kitérő következett, és szülei akaratának megfelelően a Katonai Főiskola repülőgép szakára iratkozott be, mivel a középiskola alatt sportrepülő volt. Amikor helikopterre helyezték, lelépett , ami persze nem volt egyszerű.

Az Iparművészeti Egyetemen diplomázott és designerként kezdte művészi pályáját, világítástervezéssel foglalkozott. A 90-es évekig párhuzamosan folytatta a formatervezést a képzőművészettel. Mára már csak fest, és beteg, ha nem festhet. Reggeltől sötétedésig alkot, amíg süt a nap, közben szól a jazz. Képeiben él, a harmóniát keresi, egy olyan világot, ahol jól érzi magát.
„ A felnagyított léptékkel a pop-artot idézi és ezt a legjobb chicagoi hiperrealista művészek színvonalán teszi. Tudja azt, amit a németalföldi mesterek tudtak,a belülről áradó fényt megfesteni.” ( Dr.Pogány Gábor művészettörténész ) – – hangzott el az Országos Csendélet Biennálén, ahol I. helyezést ért el.

Gyertek, nézzétek meg a kirakatot, János új képeit és azt, hogy lesz almából körte a festővásznon!

Vamos, vamos para Porto!

Vamos a la playa!   – menjünk a strandra –

Mindenki ismeri ezt a diszkó számot, korosztályom házibulijaiban alap, sőt én énekelni is szoktam – legalábbis már jóval éjfél után, emelkedett hangulatban a barátnőimmel – a szilveszteri táncparketten.

Mi is lementünk a plázsra, de novemberben, 25 fokban.

12243661_10153338526617149_1352749334_n

Kinga lányunk Erasmusos félévét tölti Portugáliában, Portóban. Emlékszem, amikor a pályázatát beadta, az Erasmus bizottságban megkérdezték, hogy Portót vagy Frankfurtot választja? Az én lányom! Nem gondolkozott sokáig, sajnálkozott, hogy nem tud olyan jól németül….. Így lett, hogy novemberben pár napot az Atlanti óceán partján tölthettünk.

Jártam már máskor is Portugáliában, tudtam, hogy nagyon jó helyre megyek, de a legfontosabb az volt, hogy láttam, Kinga jól van, jó helyen van. Ő negyedéves fizioterapeuta hallgató és most a gyakorlati félévében a Portói Központi Kórházban dolgozik. Reggel hatkor kel, nyolckor már a csecsemők között van és „tornáztatja” az újszülötteket. Vagy az idősek között, akiknek egy stroke után segítenek visszatérni a mindennapi életbe.

Portó egy hatalmas város, Szentendrével tehát összehasonlíthatatlan méretű. 2001-ben Európa Kulturális Fővárosa volt. A Duoro folyó két partján helyezkedik el, kicsit olyan Pest-Buda hangulata van. A két oldalt 6 híd köti össze. Az izgalmas belváros sziklaszirteken trónol méltóságteljesen, a folyó túloldalán a Gaia negyedben végeláthatatlanul sorakoznak a borászatok, ahol a megtermelt portói zömét tárolják. Több mint 80 pincészet helyezkedik el itt. Portói barátaink azért ragaszkodtak ahhoz, hogy mindenképpen a Ferreira-t látogassuk meg, ugyanis csak az van portugál tulajdonban.

Zsibongás, saját reptér, rengeteg turista, több metróvonal, emeletes városi buszok, retro villamos, pálmafák, óceán, szörfösök.

A portugálok nagyon kedves emberek, segítőkészek még akkor is, ha fogalmuk sincs, hogy merre van a hely, amit keresel. De az előtted lefoglalt taxit szó nélkül és nagyon kedvesen átadják, hiszen te a repülőtérre sietsz. Nem tehetsz róla, hogy az 500-as busz nemhogy nem érkezik menetrendszerűen, hanem már egy órája nem jött… Azt hiszem, hogy itt a menetrend inkább tájékoztató jellegű, a betartásával nem igazán foglalkoznak. Viszont senki sem ideges, inkább fog egy taxit, ha siet. A többiek pedig békésen üldögélnek tovább a tiszta, kényelmes buszmegállókban és amikor feltűnik a távolban a kb egy órája várt jármű, mosolyogva felszállnak, lepittyegtetik jegyeiket és kész.

A portugál konyhában a fél világ ízei keverednek. A volt gyarmatbirodalom – Brazilia, Angola, Goa, Makao, Mozambik – ízei, amit a portugálok hősiesen őriznek és használnak. Egzotikus fűszerek tömege, de azért a fahéj vezet. Kihagyhatatlan a Nata, a nemzeti kis sütijük. Egyébként is, minden harmadik ház aljában cukrászda pöffeszkedik. Elképesztő mennyiségű tojássárgájával és cukorral dolgoznak, vaníliával, fahéjjal, naranccsal, citrommal, mandulával ízesítik a sütijeiket. Reggeli a Paparoca da Foz-ban két presszó kávé és egy Nata – a paleoit életmód itt eléggé kivitelezhetetlen – mégis nagyon meg tudnám szokni.

Vamos, vamos para Porto!

 

 

 

 

 

 

 

 

Erasmuson az öreg Itáliában I.

Sajó Magdi kolléganőnk néhány hónapig Olaszországban tanul, onnan tudósít minket,  irígykedőket.
Ciao a tutti! Tudósításom helyszíne Macerata, egy mesebeli Közép-Olaszországi városka, ha mondjuk a csizmát nézitek, akkor a vádlinál találjátok! Régi nagy álmom volt Olaszországban tölteni egy hosszabb időt, beleolvadni az olaszok hangos, pezsgő, és úgy összességében nagyon itáliai életébe. Szerencsém volt, Erasmus ösztöndíjat nyertem, és mégis hol máshol tanulhatnék művészetet, ha nem itt az öreg Itáliában?
Macerata egy kis középkori városka, szolid 43 ezer lakossal, de az egész nagyon nyüzsgő, nagyon közvetlen, nagyon olasz! 🙂 A házak gyönyörűek, mindenhol van valami szín, minden anyag más, és minden ház egy kicsit hasonlít, de mégsem találni két egyformát. Az itteni kisvárosok mind ilyenek, az építkezési szokások teljesen kaotikusak, mindig meg tud lepni valami, akármerre nézek. A környék tele van egyszerű kis templomokkal, de belülről mindegyik úgy néz ki mint egy kisebb bazilika, elképesztőek! Macerata, mint a többi környékbeli város is, egy dombra épült, így a kilátás csodaszép, és ha tiszta az ég, az ablakunkból még az Appennineket is látni!
A helyiek nagyon kedvesek, itt mindenki egytől egyig élvezi amit csinál, mindenre ráérnek, nem rohannak, nem idegeskednek, és persze minden nap Sziesztáznak. Dél körül az utcák kiürülnek, és teljesen indokolatlan időtartamokra bezárnak a boltok, az emberek ebédelnek, alszanak, pihennek, és ha erről megfeledkezel, akkor aztán hiába ábrándoztál délelőtt egy pizza-kávé ebédről, mert délután 4-ig nem találsz egyetlen egy kedves pizzás bácsit sem aki nyitva lenne, sőt a rendelés sem jöhet szóba, hisz a futárok is sziesztáznak, természetesen. De már kezdünk beletanulni az itteni szokásokba, mint például délután nem kérhetsz cappuccinót mert csúnyán néznek rád (hisz azt csak reggel szokás inni), reggelire semmi sós, csakis édes sütemények, és minden tésztás ételre zúdulhat a parmezán, kivétel ha az halas, vagy egyéb tengeri herkentyűs.
Fontos még tudni, hogy az olaszok nemigen beszélnek angolul, hiába próbáljuk megértetni magunkat, ők csak magyaráznak tovább olaszul, heves gesztikulációk közepette. Úgyhogy a kezdeti nulla olasz tudásom már felkúszott a ‘megértetem magam’ szintre, mivelhogy közben kiderült hogy az egyetemen sem beszélnek angolul, 1-2 Erasmusos tanárt leszámítva.
Az egyetem – Accademia Belle Arti di Macerata – állítólag Olaszország egyik legjobb művészeti egyeteme, nagyon jó művésztanár-gárdával rendelkezik, nagyon sok olasz jön ide Erasmussal csak a tanárok miatt! Az egyetem nagyon felszerelt, nálunk a festő-szakirányon a műhelymunkákhoz minden alapanyagot ők biztosítanak, ami azért elég meglepő de érthető is, hisz itt minden egyetem fizetős. Naponta egy kurzus van, reggel 9-től este 18-ig, de a lényeg hogy alkoss, ezen felül meg mindegy hogy hogy osztod be az idődet. Nincs ez sem túlbonyolítva, az olaszok nagyon lazák. Mondjuk olyannyira, hogy nincsen semmilyen egyetemi kurzusfelvevő vagy akármilyen rendszerük, úgy teljesíthetsz egy tárgyat, hogy kikeresed egy nagy tábláról az órát, bemész amikor tartják, és teljesíted, ennyi. De más a hallgatók hozzáállása is, itt mindenki folyamatosan alkotni akar valamit. Az egyetemi Díszlettervező szak egyébként összeköttetésben is van a Sferisterio-val, ami Macerata egyik legjelentősebb épülete, egy hatalmas szabadtéri kőszínház, ahol tavasztól őszig szabadtéri játékokat lehet megtekinteni, elég híresek ezek.
Az első napokban sok környékbeli helyet bejártunk amíg nem kezdődött el az egyetem. A főbérlőnk az egyik legkedvesebb olasz akit csak ismerünk, mindenben nagyon segítőkész, és nagyon sok helyre visz minket ahol éppen dolga van. Így jutottunk el Anconába, ami egy nagy kikötőváros, Siroloba, ami az egyik legszebb tengerparti szakasz, és Rómába, amiről majd legközelebb mesélnék még számtalan más hellyel együtt! 🙂
Összességében mindezt, ami körül vesz minket folyamatosan próbáljuk feldolgozni, nem nagyon találunk már fokozó szavakat erre a helyre, lenyűgöz hogy mennyire egyszerű és természetes, és eközben nagyon izgalmas is!
Rátaláltunk a helyi képkeretező boltra is, de természetesen pont szieszta volt, úgyhogy arról majd később szerzek titkos információkat! 🙂
Holnap pedig a Velencei Biennálé felé vesszük az irányt, így a következő tudósításban bővebben jön majd az olasz művészet, de addig is Arrivederci!
Sajó Magdi

A csapat

Mindig nagyon fontosnak tartottuk, hogy olyan kollégákkal dolgozzunk együtt, akik nyakig benne vannak a szakmában.

Munkatársaink egytől egyig ifjú művészek, ki végzett már az egyetemen, ki most jár, ki éppen Erasmusos félévét tölti az öreg Italiában. Grafikusok, festő- és fotóművészek.

DSC_3355

Bőhm Dóri

DSC_3367

Jelenleg grafikát tanul a Budai Rajziskolában, hogy innen majd a MOME tervezőgrafika szakára jó alapokkal induljon. A cél mindig is ez volt, csak tett egy kis kitérőt a Pázmány kommunikáció és médiatudomány szakára.

Ekkor vált igazán biztossá, hogy az ő útja másfelé vezet és azt folytatta tovább, amit már gyerekkorában elkezdett, a rajzolást.

A manuális illusztráció, a mesék világa az, ami igazán közel áll hozzá, ezzel szeretne majd a későbbiekben foglalkozni a grafika, vagy akár az animáció területén.

Deim Balu

DSC_3361

A Kaposvári Egyetemen végzett fotográfia szakon. Gimnazista kora óta érdeklődik a fényképezés iránt. Több fotópályázat díjazottja, fődíjasa.

Sajó Magdi

DSC_3363

Tanulmányait zenei vonalon kezdte, de hamar rájött, hogy a művészetnek más oldalai is vonzzák. Díszlet és jelmeztervező okj-t végzett, ami komoly lendületet adott neki a képzőművészeti pálya felé. Sok technikával ismerkedett meg ebben az időszakban és bontakozott ki benne az a kísérletező hajlam, ami azóta is folyamatosan jelen van munkáiban. Számára az jelenti a kihívást, hogy a körülette lévő dolgokból, anyagokból hozzon ki valami újat, valami mást.

A Szegedi Tudományegyetem Művészeti tanszékén, képi ábrázolás szakon tanul, de ezt is érdeklődésének csak egy vonalának tekinti. Ha tehetné, mindennel egyszerre foglalkozna.

Festészetében is kísérletezik, különböző technikákat, anyagokat próbál ötvözni, ezek felületével és struktúrájával játszadozik. Leggyakrabb témái főleg épületek, városképek, belső terek, fényárnyék hatások.

 

Legutóbb a kirakatot is berendezték együtt.

 

Előbb-utóbb a tulajdonosok is bemutatkoznak!

Sághi Bori, borobudur lamps

Két tündéri szőke kisfiú, egyik a hátán, a hóna alatt, a  másik előtte kismotorral. Ez a mostani állapot, így – is – felismerhetitek Borit a szentendrei belvárosban, a Dunaparton. Sok éve jár hozzánk  a Képkeretező Műhely – Művészboltba, amikor először találkoztunk, még nem is voltak a fiúk. Sőt, először Cleopátrával álltam szemben a Szeresd Szentendrét Egyesület farsangi báljában, ahol Galamb – férj – volt a házigazda és zeneszolgáltató.

563730_10151783247191375_1426825191_n

Sághi Bori

 

És még földik is vagyunk, XI. kerületiek. Már amennyiben ez fontos, de szerintem nagyon! Sokat beszélgettünk az évek alatt, sok képüket bekereteztük, aztán áttevődött a hangsúly, érdekes, lehetetlen kérésekkel, kérdésekkel jött.  Hogyan lehet megfolyatni az akrilfestéket azüvegben belül, mitől nem lesz buborékos, hogyan lesz egyenletes, stb. Persze a megoldást mindig ő találta meg és közben kiváló ötleteket, megoldásokat adott nekünk is a lehetetlen, megoldhatatlan problémáinkra.

Az útkeresés időszaka és persze  a gyereknevelésé volt ez az elmúlt pár év. És íme! Megszületett a borobudur lamps!

Bori eredetileg sminkmester – Cleopátra – a gyerekek születése óta viszont szakmájában  nem aktív, de kreatív energiái utat kerestek, és sok kísérletezés, próbálkozás után sikerült ötvözni az általa igazán kedvelt anyagokat és technikákat. A gyerekkori emlékeket, a Nagyival való közös kézimunkázásokat. A régi üvegpalackok, hangulatfények, a kézimunka  és színek szeretetének közös megtestesülése az általa megálmodott és létrehozott borobudur lámpák.Lámpatest egy karakteres üres üveg, amiben valaha bor volt vagy éppen olíva olaj, a lámpaernyő pamutfonalból horgolva, festve, keményítve, a színben harmonizáló textilkábelek, és az egyedi tervezésű kovácsoltvas váz – ez a borobudur lamps.

A lámpák még egy ideig a mi kirakatunkban ragyognak szintén ragyogó képkeretek között, Bori azonban nem áll meg, legközelebb az Iparművészeti Múzeumban és az Art6 Szalonban lesznek láthatók és megvásárolhatók a lámpa alkotások.

Kerámiák képkeretben

Írtunk már pár évvel ezelőtt  Kósa Kláráról és Kósa Juciról blogunkban, most viszont elkaptuk őket, hogy rendezzék be kirakatunkat.

IMG_2749_1

Kósa Klára és Musza Györgyi kirakatrendezés közben

 

Minden hónapban mást kérünk fel el erre a nemes feladatra és nem azért, mert nekünk nincs kedvünk hozzá, hanem azért, mert 22 éves pályafutásunk alatt annyi érdekes emberrel, gyűjtővel, művésszel ismerkedtünk meg és annyira nagyra tartjuk azt amit csinálnak, hogy önző módon magunknak akarunk pár hétre valami nagyon szépet és különlegeset.

Most túllőttünk a célon, mert a Kósa kirakat óriásit szólt és nem győztük az érdeklődő bel- és külföldi turistákat útba igazítani a Kósa Reneszánsz Kerámia Stúdió felé.
Úgyhogy ez esetben egyáltalán nem érvényesültek gyönyörű kereteink, mindenki a kerámiákat akarta. Azért most nézzük meg azt is, hogy milyen szépen mutatnak a keretek a kerámiák mellett, illetve a kerámiák milyen jól érvényesülnek a gyönyörű keretekben? Ki tudja…mindenesetre van pár szép példa itt is, a kirakatban is és weboldalunk különleges keretezés rovatában is.

 

Biztos sokan ismerik a Kósa lányokat, két igen különböző személyiség. Mintha nem is lennének unokahúg-nagynéni relációban.

Klára a lendületes, az energiabomba, nem lankad, tele jókedvvel, innovatív gondolatokkal. Kiállításról kiállításra jár, megnyit, felavat és előad az ország és szomszédos országok egyetemein és nemcsak kerámia témában. Ő a szimbólumok, színek, szokások és hagyományok, vallások tudója és igen szórakoztató, színes előadója.

Mondhatjuk, hogy Juci az ellentéte? Igen. Nyugodtság, megfontoltság és jó humor. Ezek a jellemzői, biztos pont és biztos kéz. Félelmetes, ahogy a még nyers agyag vázákon és tálakon végigfut a tű a kezében, nem téved, nem remeg, minden díszítés oda fut ki, ahol kell. Minden darabot egyedileg mintáz, ötletgazdag tervező. Ha száz tányér készül keze alatt, akkor mind a száz más és más. Nincsenek egyforma darabok, hiszen nincsen sablon és nincsen előrajzolás, jelölés.

Javaslom az évzárási, ballagási időszakban is a Kósa Reneszánsz Kerámia Stúdió meglátogatását!

 

Fuhl Eszti jelenti Hollandiából II.

A tulipánok országa

Eljött a régóta várt pillanat. Péntek délelőtt (április 17-én) megérkeztek szüleim az arnhemi vonatállomásra. Már nagyon készültem az érkezésükre; teletömtem a hűtőt mindenféle tipikus holland étellel, a szobánk csillogott villogott. Fontos volt nekem, hogy lássák, hogy a „kicsi” lányuk jó helyre került. Ezt sikerült is megvalósítani.

Keuken6

Eszti és Frans

11181435_10152930830811799_1818614071_o

Eszti szüleivel és Frans-szal

Az első három napban végigjártuk a „kötelező” turista állomásokat (Arnhem, Utrecht, Amszterdam). Minden nap nagyon sokat gyalogoltunk és ásítozva vonatoztunk esténként hazafelé. Hétfőn, a gyönyörű napsütésben elindultunk vonattal Keukenhof (fordításban konyhakert) felé. Ebben a cikkemben szeretném bemutatni nektek ezt a szemet gyönyörködtető csodahelyet.

Keukenhof egy 32 hektáron elterülő virágpark, amely évente kb. 900 000 látogatót vonz. Legjobban az amszterdami Schiphol repülőtérről közelíthető meg. Innen indulnak tíz percenként összekötő buszok, amelyek egyenesen a kert bejáratánál teszik le a látogatót. A szép idő miatt tömve volt az összes odamenő busz, de szerencsére olyan nagy ez a kert, hogy mindenki a saját tempójában, tolakodás nélkül élvezni tudja az ottlétet.

Hivatalos adatok szerint évi 7 millió virághagymát ültetnek el a parkban évente; többek között tulipánt, krókuszt, nárciszt és liliomot. Az 1950 óta létező park március végétől május végéig van nyitva a látogatók számára, de ez idő alatt is a leglátványosabb a tulipánok virágzása, ami ebben az időben, azaz április végén következik be. (Igazi mázlisták vagyunk, hogy ebben az időszakban látogattunk el oda) A kertben 800 különböző féle tulipán található, a világ minden tájáról.

A tulipánok már elválasztathatatlanul Hollandia részét képezik. Mivel a tulipánoknak hidegre van szükségük (hideg éjszakák-hideg tél) ezért tökéletesen érzik magukat az országban. A tulipán származását tekintve természetesen nem holland, valahol a kazahsztáni hegyekben találhatóak a gyökerei (haha). Az első tulipán kb. az 1600-as évek elején érkezett Hollandiába.

Ekkor az első tulipánokat a leideni botanikus kertben őrizték, mind addig, amíg egy betörés során ellopták a kertből a hagymákat. Ez után gyorsan kezdett el terjedni a tulipán, de aki birtokolni akarta ezt a gyönyörű virágot borsos árat kellett, hogy fizessen érte. ( „tulipánmániának” vagy „tulipánőrületnek” is nevezik ezt az időszakot, mert egy tulipánhagyma ára kb. egy árban volt az aranyéval) Ma Hollandia az egyik legfontosabb tulipánhagymákat exportáló ország.Nem tudom szavakkal tovább fokozni, hogy mennyire gyönyörű látvány tárul a látogatók szeme elé a keukenhofi virágkertben, ezért megpróbálom fényképekkel megtenni ezt.

Gyönyörű napot töltöttünk el itt, mindenkinek csak ajánlani tudom. Ha szüleimet bárki kérdezi, hogy mi tetszett nekik a legjobban Hollandiában, akkor biztosan tudom, hogy ezt a helyet fogják mondani. Kihagyhatatlan élmény!

 

Hintalovak a kirakatban

Azért egy kis idő után nekem is feltűnt, hogy  kedves, gyakran visszatérő megrendelőink, Dr.Ladó Mária és Dr.Tóth Ferenc által keretezésre hozott képek, tárgyak témája, hogy is mondjam, eléggé egy síkon mozog. Hintaló így, hintaló úgy, papíron, vásznon, fotón, rézkarcban, maga valójában….

DSC_3127

Dr.Ladó Mária és Dr.Tóth Ferenc

 

Utánajártam, és kiderült, hogy ez nem véletlen! A gyűjtőszenvedély számomra sem ismeretlen fogalom, én is ebben a cipőben járok, úgyhogy könnyen beszélgetésbe elegyedtünk. Persze kicsit túloztam, hiszen Mari és Feri az évek során sok szép és tudatosan válogatott alkotást kereteztetett nálunk, de mégis ezek a hintalovak mindennél érdekesebbek. Természetes, hogy az áprilisi kirakat az övék lett.

Ferinek is volt gyerekkorában faparipája, amit gyakorta megetetett szénával, de az évek során feledésbe merült. Azután úgy húsz évvel ezelőtt a zalalövői szülői ház padlásán rábukkant az egykori hintalóra. Innen nem volt megállás, beleásta magát a témába és felderített mindent, amit a hintalovakról tudni, tudnunk kell!

Például azt, hogy az első mai értelemben vett hintalovat I. Károly, Anglia, Írország, Skócia királya kapta még gyermekként 1610-ben. Ezt a paripát sajnos nem Dr.Ladó Mária és Dr. Tóth Ferenc gyűjteményében találhatjuk, hanem a londoni Victoria and Albert Múzeumban.

És azt a magyar érdekességet, hogy vesszőparipát ábrázol II. Ulászló király kódexének egyik iniciáléja a rajta lovagló gyermekkel. A kódex az Esztergomi Főszékesegyház könyvtárában található.

Hogy Feri gyerekkori paripája milyen volt, azt nem tudom, de azt igen, hogy már a legkorábbi ló játékok is teljesen fel voltak szerelve, akárcsak az igazi harci mének, kis kerekeken álltak, kocsit húztak maguk után és a gyerekek megtanulhatták kicsiben, hogy kell felszerszámozni egy igazi lovat.

Az egykor céhekben, mesteremberek által készített példányok ma iparművészeti remekek, de a tömegtermelés a paciknak sem tett jót. Ám a hintaló népszerűsége máig töretlen, melyben nagy része van Ferinek és Marinak is.