Nagy Sándor Képkeretező Műhelye-Művészbolt

Nagy Sándor Képkeretező Műhelye-Művészbolt

Az Arte Magistra Kft honlapja

A csapat

Mindig nagyon fontosnak tartottuk, hogy olyan kollégákkal dolgozzunk együtt, akik nyakig benne vannak a szakmában.

Munkatársaink egytől egyig ifjú művészek, ki végzett már az egyetemen, ki most jár, ki éppen Erasmusos félévét tölti az öreg Italiában. Grafikusok, festő- és fotóművészek.

DSC_3355

Bőhm Dóri

DSC_3367

Jelenleg grafikát tanul a Budai Rajziskolában, hogy innen majd a MOME tervezőgrafika szakára jó alapokkal induljon. A cél mindig is ez volt, csak tett egy kis kitérőt a Pázmány kommunikáció és médiatudomány szakára.

Ekkor vált igazán biztossá, hogy az ő útja másfelé vezet és azt folytatta tovább, amit már gyerekkorában elkezdett, a rajzolást.

A manuális illusztráció, a mesék világa az, ami igazán közel áll hozzá, ezzel szeretne majd a későbbiekben foglalkozni a grafika, vagy akár az animáció területén.

Deim Balu

DSC_3361

A Kaposvári Egyetemen végzett fotográfia szakon. Gimnazista kora óta érdeklődik a fényképezés iránt. Több fotópályázat díjazottja, fődíjasa.

Sajó Magdi

DSC_3363

Tanulmányait zenei vonalon kezdte, de hamar rájött, hogy a művészetnek más oldalai is vonzzák. Díszlet és jelmeztervező okj-t végzett, ami komoly lendületet adott neki a képzőművészeti pálya felé. Sok technikával ismerkedett meg ebben az időszakban és bontakozott ki benne az a kísérletező hajlam, ami azóta is folyamatosan jelen van munkáiban. Számára az jelenti a kihívást, hogy a körülette lévő dolgokból, anyagokból hozzon ki valami újat, valami mást.

A Szegedi Tudományegyetem Művészeti tanszékén, képi ábrázolás szakon tanul, de ezt is érdeklődésének csak egy vonalának tekinti. Ha tehetné, mindennel egyszerre foglalkozna.

Festészetében is kísérletezik, különböző technikákat, anyagokat próbál ötvözni, ezek felületével és struktúrájával játszadozik. Leggyakrabb témái főleg épületek, városképek, belső terek, fényárnyék hatások.

 

Legutóbb a kirakatot is berendezték együtt.

 

Előbb-utóbb a tulajdonosok is bemutatkoznak!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>