A nyakas karaj, az őrölt hús, a berbécs és a többiek

Azt hiszem, hogy a címből sokaknak azonnal kiderült, hol jártunk.
Nem először és remélem, hogy nem utoljára voltunk itt. Szeretjük a tájat, az embereket, az élményeket.
Milyen óriási a változás, pedig csak 13 órát kellett utazni. Nem autópályán, mert nincs, hanem lassú utakon, mesebeli tájakon.

Azért az fontos, hogy gyorsan akklimatizálódj, a helyi vezetési stílus enyhén szólva speciális.
Ha gyorsan megszokod, hogy a sávodban simán jöhetnek szemben, szó nélkül kikanyarodik eléd a lovasszekér, a kanyarban előzés pedig szinte természetes, akkor már nyugodtan ráérsz te is nézelődni.
Más mint itthon, és más mint Magyarországon. A levesre várni 40 percet teljesen normális, és te is annak érzed. A felszolgálók olyan kedvesek és türelmesek – paleolit ételek iránti érdeklődésünk ellenére – hogy még olyat nem láttál. A különböző csorbák és natúr nyakas karajok, a mititei ( mics ) a puliszkák, vineták, fuszujka és pityóka levesek elképesztően finomak. Ha halat ennél, akkor egy fél pontyot kapsz, a bárány flekken lilahagyma és juhtúrós puliszka kíséretében fatányéron érkezik.

Egy esztena látogatás után – ahol kiválasztottuk a vacsorához a megfelelő juhsajtot és a bátrabbak az ordát is megkóstolták – azért mi is főztünk. Legalábbis sütögettünk éjszaka a kertben, ittunk mellé jó sok cujkát és csíki sört.

Erdély 2014.