Nagy Sándor Képkeretező Műhelye-Művészbolt

Nagy Sándor Képkeretező Műhelye-Művészbolt

Az Arte Magistra Kft honlapja

Posts filed under Kitekintés - küföldi tudósítóink jelentik

Hollandiai emberünk

Eszti örökös csapattagunk Hollandiában szárnyal. Olvassátok, mi nagyon büszkék vagyunk rá.

Egyetemi tanulmányaim alatt 2012 nyarától 2014 áprilisáig dolgoztam Nagy Sándor Képkeretező Műhelyében. A művészet mindig fontos szerepet töltött be az életemben. Hobby szinten nagyon szeretek fényképezni. Mindig is vágytam arra, hogy valami maradandót alkossak.
Tizenéves korom óta érdekeltek a nyelvek, a különböző népek kultúrái, amelyhez természetesen hozzátartozik a művészet. Az ELTE Germanisztika Néderlandisztika szakán végeztem 2014-ben, ahol hollandul, németül és angolul tanultam. Diplomám megszerzése után Hollandiába költöztem, új kihívások után kutatva. Az első ott töltött évben Arnhem városában laktam és az Urban Chef nevű étteremben dolgoztam teljes munkaidőben. Erre az évre félretettem a művészet iránti érdeklődésemet és arra törekedtem, hogy megteremtsem az alapokat a jövőbeli terveimhez.
2015. szeptemberében felvételt nyertem az Utrechti Egyetem kétéves Műfordítói Mesterképzésére. Nagyon sokat tanultam és egyre jobban érdekel a műfordítás, mint szakma. Röviden tömören irodalmi művek fordítása a cél és a képzésen tapasztalt műfordítók, kutatók és irodalomtudósok tanítanak nekünk fordítási technikákat, a különböző fordítási technikák megoldásának módszereit stb. Jelenleg a Hágai Magyar Nagykövetségen végzem a szakmai gyakorlatomat, ahol rengeteg tapasztalatot szerzek a fordítás és a kulturális rendezvények szervezése terén.
2015-ben a sors keze besodort Utrecht – és egyben Hollandia – egyik legfontosabb képkeretező műhelyébe, ahol azóta is dolgozom. Mivel nem rendelkezem kiemelkedő művészi adottságokkal (vagy ez még nem derült ki), ezért a művészi alkotások minőségi megőrzésével és konzerválásával úgy érzem, hogy hozzájárulok a festmények, szitanyomatok, rézkarcok, fotók és egyéb tárgyak maradandóvá tétéléhez. Szükségem volt pár hónapra amíg belerázódtam az idegen nyelven való tanácsadásra keretezés téren, és az üzlet nagysága is kihívások elé állítja az embert.
Azóta rengeteg új technikát tanultam, többek között francia passepartout készítése, papírrestaurálás (rézkarcok tisztítása), tárgyak keretezése stb. A megfelelő keret kiválasztása, a keretezési folyamat tökéletes kivitelezése igenis egy művészet. Amelyet végül a megrendelő (magánszemély, múzeum, művész) elégedettsége koronáz meg.
Szabadidőmben szeretek utazni, főzni, fényképezni, barátaimmal nevetni (sokat nevetni) és nagyon szívesen járok kiállításokra. Emellett otthon mindig izgatottan vár rám Mike, a csodálatos kutya és Sáti, a Magyarországról emigrált fekete szépség.

Erasmuson az öreg Itáliában II.

Macerataból frissen hazatérve mesélek most újra kicsit a kint tapasztalt művészeti életről!

Az első hónap utáni nagy lelkesedés lecsengése után kezdtünk lassacskán beleszokni a hétköznapokba, és belelátni az olasz művészeti oktatás menetébe. Nagyon érdekes, hogy pontosan az ellentettjét tanítják kint, mint amit mi itthon az egyetemen tapasztalunk. Itthon mindig azt mondják nekünk, hogy ne másoljunk, és egy alkotást mindig egyszerre építsünk fel, folyamatosan, hogy ha egy állapotában abba kell hagynunk, akkor is egy értelmezhető egész legyen. Az olasz egyetemen viszont a fotók másolása szinte tananyag volt, és az élő modell utáni rajzolást is a hajszálaknál kezdték, majd ha szerencsések voltak, még aznap eljutottak a lábujjakig, de leginkább csak derékban félbevágott alakok születtek. Olaszok lévén nagyon ráérősek, hónapokig piszmognak egy kisebb munka fölött is, bár kétségtelenül nagyon ügyesek és másolásban verhetetlenek. Ebbe a munkatempóba ugyan nem tudtam beleszokni, de azért érdekes volt belekóstolni ezekbe az alkotási folyamatokba.

Macerata és környékén talán még érdemes megemlíteni a street art-ot, hiszen elég sok érdekes alkotásra lehet bukkanni! A városban azt szerettem, hogy megvolt mindennek a helye, a plakátokat, hirdetéseket nem kenték fel akármelyik csupasz falra, hanem ki volt jelölve a hirdetés helye, és a street art helye is. Sok alkotás városi megbízásból készült, de a random munkák is szinte kivétel nélkül igényesek és ízlésesek voltak.

Civitanova Marche-ban ugyanez már egy nagy városi projektként működik ’Street art for the folks’ néven a város szépítéseként, a helyiek gyönyörködtetésére. A város kis kikötőjében például a ’Vedo a colori’ – ’Látom a színeket’ projekt keretein belül különböző művészek alkotásai láthatóak hosszan egymás mellett. Ezek nagyon színes és nagyon ütős munkák, és abszolút a városkép részét képezik.

Szabadidőnkben természetesen igyekeztünk utazgatni, és minél többet látni Olaszországból. Novemberben fel is vonatoztunk Velencébe az 56. Nemzetközi Képzőművészeti Biennáléra, mert kiderült, hogy a szegedi csoporttársaink oda utaznak művészettörténet gyakorlati kurzust teljesíteni, így csatlakoztunk hozzájuk erre az időre. Velencébe már régóta vágyódtam, de tartottam is tőle a turista-áradat miatt. Sokszor sajnos tényleg élvezhetetlen volt akár csak az utcákon sétálgatni is, hisz hiába vagy gyönyörű környezetben, amikor tolongva hemzseg körülötted az embertömeg, és minden utca végén vagy be akarnak ültetni egy gondolába, vagy rád akarnak sózni egy ’very cheap, very good’ selfie-botot. Szerencsére a Biennálé Velence legtávolabbi csücskében található, és odáig viszont megéri elvergődni!

A Biennálét 1895 óta rendezik meg, ez a világ egyik legrangosabb művészeti fesztiválja, melyen idén 53 ország 136 művésze képviseltette magát országonként saját pavilonban. A magyarok a kezdetek óta részt vesznek rajta, a saját pavilon 1909-ben épült fel, Zsolnay-kerámiákkal díszítve. A mostani 2015-ös kiállításon Magyarországról Cseke Szilárd képzőművész, Fenntartható identitás című alkotása volt látható, légzést imitáló hatalmas áttetsző fóliapárnával, ventilátorok hajtotta fehér golyókkal, és a látogatók még saját gondolataikat is felírhatták az installáció részét képező nagy fekete táblákra fehér krétákkal! A többi ország pavilonját nem részletezném külön, nagyon sok érdekes, látványos és gondolatébresztő alkotást láttunk, talán az egyik kedvencem a Japán pavilon volt, ahol a plafon telis-tele volt „szőve” piros fonalakkal, melyekről rozsdás kulcsok lógtak, és ömlöttek ki régi lyukas csónakokból. Ez alatt állni és így szemlélni az egészet, elképesztő volt. Nagyon sok hasonlóan hatásos alkotást láttunk, ezekről is mutatok pár képet.

A Biennálét egyébként 2 évente rendezik meg, aki teheti, mindenképp látogasson el rá, hisz nagyon érdekes és különleges egymás mellett ennyi ország kortárs művészetét, az eltéréseket és hasonlóságokat is egyszerre szemlélni. Nálam mindenképp tervben van egy újabb Biennálé, hisz ez egy tökéletes ok arra, hogy újra a csizma felé vehessem utamat, és megint egy picit olasz lehessek!

Sajó Magdi

Erasmuson az öreg Itáliában I.

Sajó Magdi kolléganőnk néhány hónapig Olaszországban tanul, onnan tudósít minket,  irígykedőket.
Ciao a tutti! Tudósításom helyszíne Macerata, egy mesebeli Közép-Olaszországi városka, ha mondjuk a csizmát nézitek, akkor a vádlinál találjátok! Régi nagy álmom volt Olaszországban tölteni egy hosszabb időt, beleolvadni az olaszok hangos, pezsgő, és úgy összességében nagyon itáliai életébe. Szerencsém volt, Erasmus ösztöndíjat nyertem, és mégis hol máshol tanulhatnék művészetet, ha nem itt az öreg Itáliában?
Macerata egy kis középkori városka, szolid 43 ezer lakossal, de az egész nagyon nyüzsgő, nagyon közvetlen, nagyon olasz! 🙂 A házak gyönyörűek, mindenhol van valami szín, minden anyag más, és minden ház egy kicsit hasonlít, de mégsem találni két egyformát. Az itteni kisvárosok mind ilyenek, az építkezési szokások teljesen kaotikusak, mindig meg tud lepni valami, akármerre nézek. A környék tele van egyszerű kis templomokkal, de belülről mindegyik úgy néz ki mint egy kisebb bazilika, elképesztőek! Macerata, mint a többi környékbeli város is, egy dombra épült, így a kilátás csodaszép, és ha tiszta az ég, az ablakunkból még az Appennineket is látni!
A helyiek nagyon kedvesek, itt mindenki egytől egyig élvezi amit csinál, mindenre ráérnek, nem rohannak, nem idegeskednek, és persze minden nap Sziesztáznak. Dél körül az utcák kiürülnek, és teljesen indokolatlan időtartamokra bezárnak a boltok, az emberek ebédelnek, alszanak, pihennek, és ha erről megfeledkezel, akkor aztán hiába ábrándoztál délelőtt egy pizza-kávé ebédről, mert délután 4-ig nem találsz egyetlen egy kedves pizzás bácsit sem aki nyitva lenne, sőt a rendelés sem jöhet szóba, hisz a futárok is sziesztáznak, természetesen. De már kezdünk beletanulni az itteni szokásokba, mint például délután nem kérhetsz cappuccinót mert csúnyán néznek rád (hisz azt csak reggel szokás inni), reggelire semmi sós, csakis édes sütemények, és minden tésztás ételre zúdulhat a parmezán, kivétel ha az halas, vagy egyéb tengeri herkentyűs.
Fontos még tudni, hogy az olaszok nemigen beszélnek angolul, hiába próbáljuk megértetni magunkat, ők csak magyaráznak tovább olaszul, heves gesztikulációk közepette. Úgyhogy a kezdeti nulla olasz tudásom már felkúszott a ‘megértetem magam’ szintre, mivelhogy közben kiderült hogy az egyetemen sem beszélnek angolul, 1-2 Erasmusos tanárt leszámítva.
Az egyetem – Accademia Belle Arti di Macerata – állítólag Olaszország egyik legjobb művészeti egyeteme, nagyon jó művésztanár-gárdával rendelkezik, nagyon sok olasz jön ide Erasmussal csak a tanárok miatt! Az egyetem nagyon felszerelt, nálunk a festő-szakirányon a műhelymunkákhoz minden alapanyagot ők biztosítanak, ami azért elég meglepő de érthető is, hisz itt minden egyetem fizetős. Naponta egy kurzus van, reggel 9-től este 18-ig, de a lényeg hogy alkoss, ezen felül meg mindegy hogy hogy osztod be az idődet. Nincs ez sem túlbonyolítva, az olaszok nagyon lazák. Mondjuk olyannyira, hogy nincsen semmilyen egyetemi kurzusfelvevő vagy akármilyen rendszerük, úgy teljesíthetsz egy tárgyat, hogy kikeresed egy nagy tábláról az órát, bemész amikor tartják, és teljesíted, ennyi. De más a hallgatók hozzáállása is, itt mindenki folyamatosan alkotni akar valamit. Az egyetemi Díszlettervező szak egyébként összeköttetésben is van a Sferisterio-val, ami Macerata egyik legjelentősebb épülete, egy hatalmas szabadtéri kőszínház, ahol tavasztól őszig szabadtéri játékokat lehet megtekinteni, elég híresek ezek.
Az első napokban sok környékbeli helyet bejártunk amíg nem kezdődött el az egyetem. A főbérlőnk az egyik legkedvesebb olasz akit csak ismerünk, mindenben nagyon segítőkész, és nagyon sok helyre visz minket ahol éppen dolga van. Így jutottunk el Anconába, ami egy nagy kikötőváros, Siroloba, ami az egyik legszebb tengerparti szakasz, és Rómába, amiről majd legközelebb mesélnék még számtalan más hellyel együtt! 🙂
Összességében mindezt, ami körül vesz minket folyamatosan próbáljuk feldolgozni, nem nagyon találunk már fokozó szavakat erre a helyre, lenyűgöz hogy mennyire egyszerű és természetes, és eközben nagyon izgalmas is!
Rátaláltunk a helyi képkeretező boltra is, de természetesen pont szieszta volt, úgyhogy arról majd később szerzek titkos információkat! 🙂
Holnap pedig a Velencei Biennálé felé vesszük az irányt, így a következő tudósításban bővebben jön majd az olasz művészet, de addig is Arrivederci!
Sajó Magdi

Fuhl Eszti jelenti Hollandiából II.

A tulipánok országa

Eljött a régóta várt pillanat. Péntek délelőtt (április 17-én) megérkeztek szüleim az arnhemi vonatállomásra. Már nagyon készültem az érkezésükre; teletömtem a hűtőt mindenféle tipikus holland étellel, a szobánk csillogott villogott. Fontos volt nekem, hogy lássák, hogy a „kicsi” lányuk jó helyre került. Ezt sikerült is megvalósítani.

Keuken6

Eszti és Frans

11181435_10152930830811799_1818614071_o

Eszti szüleivel és Frans-szal

Az első három napban végigjártuk a „kötelező” turista állomásokat (Arnhem, Utrecht, Amszterdam). Minden nap nagyon sokat gyalogoltunk és ásítozva vonatoztunk esténként hazafelé. Hétfőn, a gyönyörű napsütésben elindultunk vonattal Keukenhof (fordításban konyhakert) felé. Ebben a cikkemben szeretném bemutatni nektek ezt a szemet gyönyörködtető csodahelyet.

Keukenhof egy 32 hektáron elterülő virágpark, amely évente kb. 900 000 látogatót vonz. Legjobban az amszterdami Schiphol repülőtérről közelíthető meg. Innen indulnak tíz percenként összekötő buszok, amelyek egyenesen a kert bejáratánál teszik le a látogatót. A szép idő miatt tömve volt az összes odamenő busz, de szerencsére olyan nagy ez a kert, hogy mindenki a saját tempójában, tolakodás nélkül élvezni tudja az ottlétet.

Hivatalos adatok szerint évi 7 millió virághagymát ültetnek el a parkban évente; többek között tulipánt, krókuszt, nárciszt és liliomot. Az 1950 óta létező park március végétől május végéig van nyitva a látogatók számára, de ez idő alatt is a leglátványosabb a tulipánok virágzása, ami ebben az időben, azaz április végén következik be. (Igazi mázlisták vagyunk, hogy ebben az időszakban látogattunk el oda) A kertben 800 különböző féle tulipán található, a világ minden tájáról.

A tulipánok már elválasztathatatlanul Hollandia részét képezik. Mivel a tulipánoknak hidegre van szükségük (hideg éjszakák-hideg tél) ezért tökéletesen érzik magukat az országban. A tulipán származását tekintve természetesen nem holland, valahol a kazahsztáni hegyekben találhatóak a gyökerei (haha). Az első tulipán kb. az 1600-as évek elején érkezett Hollandiába.

Ekkor az első tulipánokat a leideni botanikus kertben őrizték, mind addig, amíg egy betörés során ellopták a kertből a hagymákat. Ez után gyorsan kezdett el terjedni a tulipán, de aki birtokolni akarta ezt a gyönyörű virágot borsos árat kellett, hogy fizessen érte. ( „tulipánmániának” vagy „tulipánőrületnek” is nevezik ezt az időszakot, mert egy tulipánhagyma ára kb. egy árban volt az aranyéval) Ma Hollandia az egyik legfontosabb tulipánhagymákat exportáló ország.Nem tudom szavakkal tovább fokozni, hogy mennyire gyönyörű látvány tárul a látogatók szeme elé a keukenhofi virágkertben, ezért megpróbálom fényképekkel megtenni ezt.

Gyönyörű napot töltöttünk el itt, mindenkinek csak ajánlani tudom. Ha szüleimet bárki kérdezi, hogy mi tetszett nekik a legjobban Hollandiában, akkor biztosan tudom, hogy ezt a helyet fogják mondani. Kihagyhatatlan élmény!

 

A megégett könyvek restaurálása folytatódik – Weimar II.

Weimar, heni,DSCF0302 copy

Fehrentheil Henni ( fotó Baksai )

 

Ismét Fehrentheil Hennit kapcsoljuk, aki legutóbbi weimari bejelentkezésünk óta kitartóan restaurálja a megégett könyveket. Íme a sztori!

Tavaszra elkészültek a tíz éve megégett és elázott könyvek és most visszakerülnek Anna Amália hercegnő Rokokó dísztermébe!

Hogy is kezdődött? mármint ez a csodálatos könyvtár!

A 18. sz. második felében Anna Amália Szász-Weimar-Eisenachi hercegnő a birtokában lévő Zöld Kastélyt átépíti nyilvános könyvtárrá. Ez lesz az akkori német fejedelemségek második ilyen intézménye. A könyvtárat közel 40 évig maga Goethe vezette. Kölcsönkönyvtár volt, meglehetősen jutányos árért lehetett hazavinni köteteket. Vasárnap is volt kölcsönzés, hiszen a környező falvakból, városokból akkor jöttek be Weimarba az emberek a vásárba és a templomokba. Goethe is hivatalosan kölcsönzött ki saját olvasásra 2276 kötetet a negyven év alatt!

  1. szeptember 2. este 20 óra 26 perc. Megszólal a tűzoltóságon az első tűz- és füstjelző sziréna!! Kigyulladt a könyvtár! 20.40-kor megkezdik a könyvtárosok és civilek is a könyvek mentését! Igazi precíz, németes riadólánc fut végig a városon és a környéken, jönnek a könyvtárosok, tanárok, diákok! Ettől kezdődőn 67 órán keresztül oltják a tüzet, 390.000 liter vizet használnak el! 50.000 kötet megsemmisül, 180.000-t kimentenek az égő épületből. Ezeket ha élükre állítanánk, több mint 3 km hosszú lenne a sor.

A kimentett és többé-kevésbé égett könyvek csöpögnek az oltóvíztől! Ha 2-3 napon belül nem száradnak meg, megpenészednek és azért mennek tönkre! Ezért le kell fagyasztani őket és lassan, magas nyomás alatt kiszárítani, amikor is a vízből rögtön pára lesz. Szerencsére Lipcsében, közel Weimarhoz van egy ilyen központ, ahol emberfeletti tempóban dolgoztak a fagyasztva szárításukon.

A megszárított és roncsolt könyvek kötetenkénti helyreállítása azóta zajlik folyamatosan, és mostanában közeledik a végéhez.

…és hogy miért gyulladt ki? mert a tetőtérben előző nap villanyt szereltek…

…és hogy 10, azaz TÍZ nap múlva, 2004. szeptember 12-től egyébként kiürítették volna a könyvtárat, hogy megkezdjenek egy komoly felújítást….???!!!

Erre mondták a latinok, hogy „Habent sua fata libelli”, azaz „Megvan a könyveknek is a maguk sorsa”!

Londoni tudósítónk jelenti

 Make more better!
 Street art művészet Londonban
Szilágyi Mónit, festőművész barátunkat  fogjuk most nektek bemutatni, már ha kell. Móni szentendrei arc, ugyan pár éve  a szentendrei szigeten lakik családjával. Nagy hatással vannak, voltak rá a kortárs szentendrei művészek és alkotásaik. Aknay Jánost és efZámbó Istvánt emeli ki közülük.
Az üzleti életben dolgozik nagyon hatékonyan, de most kis időre kiruccant Londonba, hogy nyelvtudását tökéletesítse és művészeti tevékenységét is fejlessze. Délelőttönként angolul tanul, délutánonként rajziskolában alkot és közben felfedezi a várost.
11072732_803703643028881_725750384_n
Szerencsés vagyok mert 3 hónapig Londonban élhetek. Ez a város mindig ébren van. Rengeteg lehetőség van művészettel találkozni. Egy különleges formája a street art. Lépten nyomon találkozhatunk képekkel, de a legjobb hely erre East London. Felfedezhetjük a környéket egyedül vagy vezetett túrával is. Ha az utóbbit  választjuk, akkor egy 2 órás túrán vehetünk részt. Az idegenvezetők legtöbbször maguk az alkotók. Több mint 40 művész munkáját mutatják be, de a műfaj sajátossága, hogy ezek a művek folyamatosan változnak . Hihetetlen élmény az utcákon barangolva ezeket az alkotásokat felfedezni. Az is jó,  ha munka közben látjuk az alkotókat. Ha sikerül beszélgetni is velük,  akkor válik igazán teljessé az élmény.
A környék legjobb üzlete az Atlantis Art a Hanbory streeten. Mindenkinek ajánlom, hogy ha itt jár, sétáljon és nézelődjön és beszélgessen. Beszélgettem a túravezetőmmel, aki maga is művész. Kiderült, hogy neki az a legnagyobb dilemmája, hogy ki tudja fizetni a lakbérét, azért rendszeresen kell dolgoznia. Ha rendszeresen dolgozik, nincs elegendő ideje az alkotásra.
A dilemma mindannyiunké!
Búcsúzóul megosztotta velem, hogy mik a jövőbeni tervei: Make more better! Egyszerű és tömör. Nekem tetszik.

Mobil

Hollandiában tartózkodó munkatársunk jelentése I. rész

Eszti lassan nyolc hónapja Arnhemben él. Ezúttal volt, kedvenc munkahelyével is megosztja élményeit, tapasztalatait és változatlanul imádja Hollandiát! Olvassátok Fuhl Eszter beszámolóját, amit több külföldön élő barátunk, munkatársunk és gyerekünk blogbejegyzése követ  majd.

Eszti és Frans

Eszti és Frans

Arnhem, a város ahol élek

Hollandiában fogsz lakni? És hol? Amszterdamban? – Nem, Arnhemben.” Ez a kis párbeszéd gyakran lejátszódott, mielőtt tavaly júniusban elköltöztem Arnhembe. Az emberek tudják, hogy hol van Amszterdam, de túlnyomó részük nem igazán ismeri a többi holland várost. Éppen ezért szeretném bemutatni jelenlegi otthonomat, Arnhemet.Ez, a kb. 150.000 lakost számláló város Hollandia nyugati részén található, közel a német határhoz.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert vendéglátós múltammal már az ideköltözésem utáni második héten találtam munkát egy olaszos, bio alapanyagokkal dolgozó étteremben (Urban Chef). Július óta teljes munkaidőben dolgozom itt. A helyiek és a turisták körében is igen népszerű hely, ami érthető, mert nemcsak hogy mi áruljuk a város legfinomabb tortáit, hanem a különböző paniniktól kezdve, az olasz szakácsunk által készített tésztákon keresztül a hamburgerig rengeteg finomsággal boldogítjuk vendégeinket. És minden alapanyagot a környékbeli üzletekből szerzünk be. A vendégek az étteremben való fogadása mellett többek között cateringgel, workshopok és piknikek szervezésével is foglalkozunk.

Itt, a munkahelyemen szembesültem igazán azzal, hogy mennyire különböznek a hollandok a magyaroktól (étkezési szokásaikat tekintve is). Ebédre hideget, főleg szendvicset esznek és a kávéjukat nemcsak az étkezés után, hanem aközben is kortyolgatják.

Kollégáim hamar befogadtak és elfogadtak munkatársként és barátként is, szóval semmi okom a panaszra. Szeretem a munkámat és élvezem is. Mondjuk még a mai napig minimum napi ötször megkérdezik a vendégek, hogy honnan jöttem és mit tanultam és mit fogok tanulni.

Most kicsit áttérek Arnhem művészi oldalára. A városban természetesen megtalálhatóak a szokásos múzeumok, háborús emlékházak és gyönyörű templomok, de most nem ezekről szeretnék írni. Nagyon népszerű a fiatalok körében a street art, azaz az utcai művészet és Arnhem esetében főleg a graffitire gondolok. A város több pontján fellelhetőek olyan falfelületek, vagy esetleg egy egész park (Wall of Fame) ahol legálisan készíthetik el a művészek a „falfestményeiket”. Több olyan akcióról is hallottam már, hogy iskolák, cégek sőt az önkormányzat is felkérte a fiatalokat, hogy dobjanak fel egy elhagyatott falfelületet. Ismerőseim és barátaim nagy része graffititzik és amikor tehetem, megyek velük és fotózom a alkotásaikat. Most már biztosan állítom, hogy a graffiti művészetnek nevezhető, mert egy nagyobb munka elkészítése 4-5 órát vesz igénybe és igenis feldobja a város falait és mosolyt csal az arcokra.

És végül, de nem utolsó sorban az egyik kedvenc látványosságom a Bartók (!!) téren található gigantikus, 30 méter hosszú szobor. Egy fekvő, születésnapot ünneplő földimalac. Florentijn Hofman holland művész készítette a városi állatkert 100 éves évfordulójára. Csodálatos.

U.i.: Arnhem egy érdekes, nyüzsgő és gyönyörű város. Csak ajánlani tudom!