Erasmuson az öreg Itáliában II.

Macerataból frissen hazatérve mesélek most újra kicsit a kint tapasztalt művészeti életről!

Az első hónap utáni nagy lelkesedés lecsengése után kezdtünk lassacskán beleszokni a hétköznapokba, és belelátni az olasz művészeti oktatás menetébe. Nagyon érdekes, hogy pontosan az ellentettjét tanítják kint, mint amit mi itthon az egyetemen tapasztalunk. Itthon mindig azt mondják nekünk, hogy ne másoljunk, és egy alkotást mindig egyszerre építsünk fel, folyamatosan, hogy ha egy állapotában abba kell hagynunk, akkor is egy értelmezhető egész legyen. Az olasz egyetemen viszont a fotók másolása szinte tananyag volt, és az élő modell utáni rajzolást is a hajszálaknál kezdték, majd ha szerencsések voltak, még aznap eljutottak a lábujjakig, de leginkább csak derékban félbevágott alakok születtek. Olaszok lévén nagyon ráérősek, hónapokig piszmognak egy kisebb munka fölött is, bár kétségtelenül nagyon ügyesek és másolásban verhetetlenek. Ebbe a munkatempóba ugyan nem tudtam beleszokni, de azért érdekes volt belekóstolni ezekbe az alkotási folyamatokba.

Macerata és környékén talán még érdemes megemlíteni a street art-ot, hiszen elég sok érdekes alkotásra lehet bukkanni! A városban azt szerettem, hogy megvolt mindennek a helye, a plakátokat, hirdetéseket nem kenték fel akármelyik csupasz falra, hanem ki volt jelölve a hirdetés helye, és a street art helye is. Sok alkotás városi megbízásból készült, de a random munkák is szinte kivétel nélkül igényesek és ízlésesek voltak.

Civitanova Marche-ban ugyanez már egy nagy városi projektként működik ’Street art for the folks’ néven a város szépítéseként, a helyiek gyönyörködtetésére. A város kis kikötőjében például a ’Vedo a colori’ – ’Látom a színeket’ projekt keretein belül különböző művészek alkotásai láthatóak hosszan egymás mellett. Ezek nagyon színes és nagyon ütős munkák, és abszolút a városkép részét képezik.

Szabadidőnkben természetesen igyekeztünk utazgatni, és minél többet látni Olaszországból. Novemberben fel is vonatoztunk Velencébe az 56. Nemzetközi Képzőművészeti Biennáléra, mert kiderült, hogy a szegedi csoporttársaink oda utaznak művészettörténet gyakorlati kurzust teljesíteni, így csatlakoztunk hozzájuk erre az időre. Velencébe már régóta vágyódtam, de tartottam is tőle a turista-áradat miatt. Sokszor sajnos tényleg élvezhetetlen volt akár csak az utcákon sétálgatni is, hisz hiába vagy gyönyörű környezetben, amikor tolongva hemzseg körülötted az embertömeg, és minden utca végén vagy be akarnak ültetni egy gondolába, vagy rád akarnak sózni egy ’very cheap, very good’ selfie-botot. Szerencsére a Biennálé Velence legtávolabbi csücskében található, és odáig viszont megéri elvergődni!

A Biennálét 1895 óta rendezik meg, ez a világ egyik legrangosabb művészeti fesztiválja, melyen idén 53 ország 136 művésze képviseltette magát országonként saját pavilonban. A magyarok a kezdetek óta részt vesznek rajta, a saját pavilon 1909-ben épült fel, Zsolnay-kerámiákkal díszítve. A mostani 2015-ös kiállításon Magyarországról Cseke Szilárd képzőművész, Fenntartható identitás című alkotása volt látható, légzést imitáló hatalmas áttetsző fóliapárnával, ventilátorok hajtotta fehér golyókkal, és a látogatók még saját gondolataikat is felírhatták az installáció részét képező nagy fekete táblákra fehér krétákkal! A többi ország pavilonját nem részletezném külön, nagyon sok érdekes, látványos és gondolatébresztő alkotást láttunk, talán az egyik kedvencem a Japán pavilon volt, ahol a plafon telis-tele volt „szőve” piros fonalakkal, melyekről rozsdás kulcsok lógtak, és ömlöttek ki régi lyukas csónakokból. Ez alatt állni és így szemlélni az egészet, elképesztő volt. Nagyon sok hasonlóan hatásos alkotást láttunk, ezekről is mutatok pár képet.

A Biennálét egyébként 2 évente rendezik meg, aki teheti, mindenképp látogasson el rá, hisz nagyon érdekes és különleges egymás mellett ennyi ország kortárs művészetét, az eltéréseket és hasonlóságokat is egyszerre szemlélni. Nálam mindenképp tervben van egy újabb Biennálé, hisz ez egy tökéletes ok arra, hogy újra a csizma felé vehessem utamat, és megint egy picit olasz lehessek!

Sajó Magdi

Biennálé, Chiharu Shiota Kulcs a kézben, Erasmus, graffiti, Itália, Macerata, Sajó Magdi