Nagy Sándor Képkeretező Műhelye-Művészbolt

Nagy Sándor Képkeretező Műhelye-Művészbolt

Az Arte Magistra Kft honlapja

Hollandiai emberünk

Eszti örökös csapattagunk Hollandiában szárnyal. Olvassátok, mi nagyon büszkék vagyunk rá.

Egyetemi tanulmányaim alatt 2012 nyarától 2014 áprilisáig dolgoztam Nagy Sándor Képkeretező Műhelyében. A művészet mindig fontos szerepet töltött be az életemben. Hobby szinten nagyon szeretek fényképezni. Mindig is vágytam arra, hogy valami maradandót alkossak.
Tizenéves korom óta érdekeltek a nyelvek, a különböző népek kultúrái, amelyhez természetesen hozzátartozik a művészet. Az ELTE Germanisztika Néderlandisztika szakán végeztem 2014-ben, ahol hollandul, németül és angolul tanultam. Diplomám megszerzése után Hollandiába költöztem, új kihívások után kutatva. Az első ott töltött évben Arnhem városában laktam és az Urban Chef nevű étteremben dolgoztam teljes munkaidőben. Erre az évre félretettem a művészet iránti érdeklődésemet és arra törekedtem, hogy megteremtsem az alapokat a jövőbeli terveimhez.
2015. szeptemberében felvételt nyertem az Utrechti Egyetem kétéves Műfordítói Mesterképzésére. Nagyon sokat tanultam és egyre jobban érdekel a műfordítás, mint szakma. Röviden tömören irodalmi művek fordítása a cél és a képzésen tapasztalt műfordítók, kutatók és irodalomtudósok tanítanak nekünk fordítási technikákat, a különböző fordítási technikák megoldásának módszereit stb. Jelenleg a Hágai Magyar Nagykövetségen végzem a szakmai gyakorlatomat, ahol rengeteg tapasztalatot szerzek a fordítás és a kulturális rendezvények szervezése terén.
2015-ben a sors keze besodort Utrecht – és egyben Hollandia – egyik legfontosabb képkeretező műhelyébe, ahol azóta is dolgozom. Mivel nem rendelkezem kiemelkedő művészi adottságokkal (vagy ez még nem derült ki), ezért a művészi alkotások minőségi megőrzésével és konzerválásával úgy érzem, hogy hozzájárulok a festmények, szitanyomatok, rézkarcok, fotók és egyéb tárgyak maradandóvá tétéléhez. Szükségem volt pár hónapra amíg belerázódtam az idegen nyelven való tanácsadásra keretezés téren, és az üzlet nagysága is kihívások elé állítja az embert.
Azóta rengeteg új technikát tanultam, többek között francia passepartout készítése, papírrestaurálás (rézkarcok tisztítása), tárgyak keretezése stb. A megfelelő keret kiválasztása, a keretezési folyamat tökéletes kivitelezése igenis egy művészet. Amelyet végül a megrendelő (magánszemély, múzeum, művész) elégedettsége koronáz meg.
Szabadidőmben szeretek utazni, főzni, fényképezni, barátaimmal nevetni (sokat nevetni) és nagyon szívesen járok kiállításokra. Emellett otthon mindig izgatottan vár rám Mike, a csodálatos kutya és Sáti, a Magyarországról emigrált fekete szépség.

Szentendre a konyhában

Szentendreiek vagyunk, szeretünk itt élni, szeretjük a kisvárosi létet, azt, hogy az utcán, a piacon lépten-nyomon ismerősökbe botlunk.  Lokálpatrióták vagyunk.

Szeretjük, hogy itt a belvárosban szinte mindenki mindenkit ismer.

A piac talán nem is a bevásárlás miatt fontos terep, hanem szombat délelőttönként – szigorúan 10 óra után – gyakorlatilag mindenkivel össze lehet futni, mindent meg lehet beszélni.

Vannak, akik bevásárlás után együtt veszik az irányt az egyik helyi borszaküzletbe, hogy a piacon beszerzett kecskesajtot, sonkákat, szalonnát összedobva közösen megebédeljenek, így indul a hétvége.

Nem véletlenül hozom a piacot példának. A mi családunk és baráti körünk is szeret ott időzni, ott kitalálni a hétvégi menüt, utána együtt kávézni a Csokiboltban.

Luca lányunk mindig is társunk volt ebben, sőt gyakran volt / van olyan, hogy amikor hazaérünk a munkából, kész vacsora vár minket. Ez már általános iskolás korában kezdődött, és amikor a tanár néni megkérdezte, hogy a lányok közül nem akar-e valaki a fiúknak fenntartott barkács órára menni, mert a lányok főző óráján már nincs hely, Luca azt mondta, főzni már tudok, megyek barkácsolni.

És ez igaz volt, na jó, kis túlzással.

Ma már 26 éves, diplomás, önálló életét élő nő, és a főzés szeretete semmit sem változott. Munkája, hobbija is a gasztronómia. Főz, kreál, gasztroblogot ír, vendégül látja a családot és a barátokat.

Tegnap az ő könyvbemutatóján voltunk.

Szentendre a konyhában címmel jelentett meg a helyi TDM egy szakácskönyvet, melyet Luca írt és főzött.

Újabb szentendrei lokálpatrióta összefogás ez, hiszen az alkotók közül mindenki a városhoz kötődik, itt él, itt dolgozik. Az ajánlót Vomberg Frigyes szentendrei gasztronómus, a hazai Bocuse d’Or csapat irányítója írta, az inspirációt Benkovits György ősszentendrei dalmát akvarellfestő adta, szerkesztette, írta és fotózta Hidegkuti Dóri, Nagy Luca és Botos Karolina. Mindhárman szentendrei lányok. A terítéshez használt kerámiák és textíliák szentendrei iparművészek alkotásai.

14606379_1004622709647840_6655782978088133664_n

fotó:Botos Karolina

 

Nyomtassunk vászonra!

Mostanában sokszor kerülnek be hozzánk kicsi, megsárgult fotók. Családi emlékek. Mit csináljunk velük? Persze egy szép, antikolt keret illik hozzájuk, paszpartuval még meg is nagyíthatjuk a látványt…..

De ennél jóval hatásosabb megoldás, ha ezeket a kis képeket felnagyítjuk – a végtelenségig azért nem lehet – és profi nyomtatóval profi anyagra kinyomtatjuk.

Lehet ez papír is, de az igazi festővászonra nyomtatás azért egészen más! Mit és hogy érdemes? Nézzék meg itt!

 

 

Erasmuson az öreg Itáliában II.

Macerataból frissen hazatérve mesélek most újra kicsit a kint tapasztalt művészeti életről!

Az első hónap utáni nagy lelkesedés lecsengése után kezdtünk lassacskán beleszokni a hétköznapokba, és belelátni az olasz művészeti oktatás menetébe. Nagyon érdekes, hogy pontosan az ellentettjét tanítják kint, mint amit mi itthon az egyetemen tapasztalunk. Itthon mindig azt mondják nekünk, hogy ne másoljunk, és egy alkotást mindig egyszerre építsünk fel, folyamatosan, hogy ha egy állapotában abba kell hagynunk, akkor is egy értelmezhető egész legyen. Az olasz egyetemen viszont a fotók másolása szinte tananyag volt, és az élő modell utáni rajzolást is a hajszálaknál kezdték, majd ha szerencsések voltak, még aznap eljutottak a lábujjakig, de leginkább csak derékban félbevágott alakok születtek. Olaszok lévén nagyon ráérősek, hónapokig piszmognak egy kisebb munka fölött is, bár kétségtelenül nagyon ügyesek és másolásban verhetetlenek. Ebbe a munkatempóba ugyan nem tudtam beleszokni, de azért érdekes volt belekóstolni ezekbe az alkotási folyamatokba.

Macerata és környékén talán még érdemes megemlíteni a street art-ot, hiszen elég sok érdekes alkotásra lehet bukkanni! A városban azt szerettem, hogy megvolt mindennek a helye, a plakátokat, hirdetéseket nem kenték fel akármelyik csupasz falra, hanem ki volt jelölve a hirdetés helye, és a street art helye is. Sok alkotás városi megbízásból készült, de a random munkák is szinte kivétel nélkül igényesek és ízlésesek voltak.

Civitanova Marche-ban ugyanez már egy nagy városi projektként működik ’Street art for the folks’ néven a város szépítéseként, a helyiek gyönyörködtetésére. A város kis kikötőjében például a ’Vedo a colori’ – ’Látom a színeket’ projekt keretein belül különböző művészek alkotásai láthatóak hosszan egymás mellett. Ezek nagyon színes és nagyon ütős munkák, és abszolút a városkép részét képezik.

Szabadidőnkben természetesen igyekeztünk utazgatni, és minél többet látni Olaszországból. Novemberben fel is vonatoztunk Velencébe az 56. Nemzetközi Képzőművészeti Biennáléra, mert kiderült, hogy a szegedi csoporttársaink oda utaznak művészettörténet gyakorlati kurzust teljesíteni, így csatlakoztunk hozzájuk erre az időre. Velencébe már régóta vágyódtam, de tartottam is tőle a turista-áradat miatt. Sokszor sajnos tényleg élvezhetetlen volt akár csak az utcákon sétálgatni is, hisz hiába vagy gyönyörű környezetben, amikor tolongva hemzseg körülötted az embertömeg, és minden utca végén vagy be akarnak ültetni egy gondolába, vagy rád akarnak sózni egy ’very cheap, very good’ selfie-botot. Szerencsére a Biennálé Velence legtávolabbi csücskében található, és odáig viszont megéri elvergődni!

A Biennálét 1895 óta rendezik meg, ez a világ egyik legrangosabb művészeti fesztiválja, melyen idén 53 ország 136 művésze képviseltette magát országonként saját pavilonban. A magyarok a kezdetek óta részt vesznek rajta, a saját pavilon 1909-ben épült fel, Zsolnay-kerámiákkal díszítve. A mostani 2015-ös kiállításon Magyarországról Cseke Szilárd képzőművész, Fenntartható identitás című alkotása volt látható, légzést imitáló hatalmas áttetsző fóliapárnával, ventilátorok hajtotta fehér golyókkal, és a látogatók még saját gondolataikat is felírhatták az installáció részét képező nagy fekete táblákra fehér krétákkal! A többi ország pavilonját nem részletezném külön, nagyon sok érdekes, látványos és gondolatébresztő alkotást láttunk, talán az egyik kedvencem a Japán pavilon volt, ahol a plafon telis-tele volt „szőve” piros fonalakkal, melyekről rozsdás kulcsok lógtak, és ömlöttek ki régi lyukas csónakokból. Ez alatt állni és így szemlélni az egészet, elképesztő volt. Nagyon sok hasonlóan hatásos alkotást láttunk, ezekről is mutatok pár képet.

A Biennálét egyébként 2 évente rendezik meg, aki teheti, mindenképp látogasson el rá, hisz nagyon érdekes és különleges egymás mellett ennyi ország kortárs művészetét, az eltéréseket és hasonlóságokat is egyszerre szemlélni. Nálam mindenképp tervben van egy újabb Biennálé, hisz ez egy tökéletes ok arra, hogy újra a csizma felé vehessem utamat, és megint egy picit olasz lehessek!

Sajó Magdi

Ur Eleonóra – Nana

Látjátok ezt a jó kis keretet? Mi bogyós aranynak hívjuk. Olyan mint egy nyaklánc, bár ezen a szép batikon sokkal jobban mutat mint nyakban.

12273638_843625562421831_458372772515479700_o

Büszkék vagyunk rá, hogy Ur Eleonóra batikművész gyakran megfordul nálunk. Ezt a munkáját a közelmúltban foglaltuk keretbe, úgyhogy megragadom az alkalmat, hogy bemutassam nektek a művésznőt.

Nana,  egy világjáró szentendrei.

Kivágás_2

Magyarországon, Szentendrén űzi egy távoli kultúra tradicionális művészetét. Arról a kétezer éves batiktechnikáról van szó, melynek őshazája Indonézia, de Ázsia és Afrika tájain is változatos formában terjedt el. 2oo8 óta minden évben több hónapot tölt olyan egzotikus országokban, ahol még élő hagyománya létezik e műfajnak és a helyi népművészek szívesen megosztják tudásukat a távolról jött érdeklődő idegennel. A nagy utazásokra minden alkalommal elkíséri őt férje és két gyermeke is, így szenvedélye az elmúlt évek alatt a család életmódja lett.

Eleonóra eredeti helyszínen Indonéziában, a még aktívan dolgozó mesterektől tanulta meg a bonyolult technikát és azóta ő maga is e tradicionális művészeti ág mesterévé érett. Indonézia mellett thaiföldi, mexicói, sri lankai tanulmányutak következtek, míg tökéletesre csiszolta tudását néha egészen elképesztő körülmények között – szegényes szalmakunyhókban, döngölt padlós, nádfedeles műhelyekben, hegyek között, apró falvakban – élt és dolgozott együtt a hagyományőrző népművészekkel.

De Eleonóra volt az egyik képviselője hazánknak idén azon az őszi nemzetközi művészeti kiállításon és vásáron (Salon Art Shopping) aminek évente a párizsi Louvre ad otthont. Tavaly, a „Museum of the Americas” (MOA) nevű és hasonló tevékenységű művészeti szerveződés választotta tagjai közé és nyújtott számára lehetőséget a megmutatkozásra ugyanitt és több kiállításán is, melyeket évente rendez amerikai, európai és ázsiai helyszíneken.

Hogy bemutassa művészetét, vigye jó hírét Magyarországnak, Szentendrének!