Kemény Zoli
cinkográfus, grafikus, tanár, tervező szerkesztő, tipográfus, művészeti vezető.
Vagyis Kemény Zoltán képzőművész, kirakatrendezési akciónk következő áldozata.
Zoli, az örök fiatal, mindig jókedvű – legalábbis annak látszó – szentendrei arc.
Felbukkan a kortárs kiállításokon, a mi kis mozink legjobb filmjein, városi sétákon, kutyájával, Brúnóval a Pismány aljában, a csokiboltban és persze nálunk is rendszeresen.
Régi barátság a miénk. Tizenegynéhány évvel ezelőtt egy valamikor szebb napokat látott kávézóban kértük fel a nagy sikerű Sütisütő verseny zsűri elnökének.
A feladat viccesnek hangzik, de nem volt az. A zsűri többi tagjával egyetemben – Kocsis Barna építészmérnök, ifj.Vitray Tamás operatőr – kemény, embert próbáló munkát végzett, hiszen végig kellett kóstolnia vagy harmincféle süteményt majd értékelnie a teljesítményeket humorosan, kedvesen, komoly háttértudásról téve tanúbizonyságot.
Zoli akkor a National Geographic Magyarország művészeti vezetője volt.
Akkor már nagyban zajlottak az Erdész Galériában a Művészkonyha kiállítások, amelyekben Kemény Zoltán is részt vett. A galériás kitalálta, a művész megalkotta, a vendéglős elkészítette és az úri közönség felfalta. Íme:
Nézzétek meg Kemény Zoltán alkotásait, a Tipokrifeket, Képiratokat, Versképeket, és a mi kedvenceinket, a Parafrázisokat.
-
Ártéri lakodalmas (Bálint Endre motívumaival )
-
Rozsdabarna álom ( Bálint Endre motívumaival )
-
Táj holddal ( Vajda Lajos motívumaival )
Kemény Zoltán több mint harminc Szép Magyar Könyv díjjal
Köztársasági Elnöki- és miniszterelnöki különdíjakkal
a Képzőművészeti lektorátus különdíjával,
a Lipcsei Nemzetközi Könyvvásár A világ legszebb könyvei díjának bronzérmével,
a Los Angeles-i International Photography Award fotóalbum tervért kapott harmadik helyezésével rendelkezik.
Büszkék vagyunk rá és kirakatrendezői aranyéremben részesítjük. Nézzétek meg a Képkeretező Műhely – Művészbolt kirakatát, maga egy műalkotás.
-
Gondterheltség a képkeretek között
-
Művészkonyha katalógus
-
Kemény Zoltán, Paulovits László, Musza Györgyi
-
Olajfesték, akrilfesték a kirakatba
-
Szimmetria van
-
Pasztell kréta és képkeret a kirakatban
-
Nagy Sándor és Kemény Zoltán
-
Kirakatrendező Kemény Zoltán
-
Kemény Zoltán alkotása a kirakatban
-
Művészfestékek válogatása
-
Musza Györgyi és Kemény Zoltán
-
Anyaggyűjtés
