Erasmuson az öreg Itáliában I.

Sajó Magdi kolléganőnk néhány hónapig Olaszországban tanul, onnan tudósít minket,  irígykedőket.

Ciao a tutti! Tudósításom helyszíne Macerata, egy mesebeli Közép-Olaszországi városka, ha mondjuk a csizmát nézitek, akkor a vádlinál találjátok! Régi nagy álmom volt Olaszországban tölteni egy hosszabb időt, beleolvadni az olaszok hangos, pezsgő, és úgy összességében nagyon itáliai életébe. Szerencsém volt, Erasmus ösztöndíjat nyertem, és mégis hol máshol tanulhatnék művészetet, ha nem itt az öreg Itáliában?

Macerata egy kis középkori városka, szolid 43 ezer lakossal, de az egész nagyon nyüzsgő, nagyon közvetlen, nagyon olasz! 🙂 A házak gyönyörűek, mindenhol van valami szín, minden anyag más, és minden ház egy kicsit hasonlít, de mégsem találni két egyformát. Az itteni kisvárosok mind ilyenek, az építkezési szokások teljesen kaotikusak, mindig meg tud lepni valami, akármerre nézek. A környék tele van egyszerű kis templomokkal, de belülről mindegyik úgy néz ki mint egy kisebb bazilika, elképesztőek! Macerata, mint a többi környékbeli város is, egy dombra épült, így a kilátás csodaszép, és ha tiszta az ég, az ablakunkból még az Appennineket is látni!

A helyiek nagyon kedvesek, itt mindenki egytől egyig élvezi amit csinál, mindenre ráérnek, nem rohannak, nem idegeskednek, és persze minden nap Sziesztáznak. Dél körül az utcák kiürülnek, és teljesen indokolatlan időtartamokra bezárnak a boltok, az emberek ebédelnek, alszanak, pihennek, és ha erről megfeledkezel, akkor aztán hiába ábrándoztál délelőtt egy pizza-kávé ebédről, mert délután 4-ig nem találsz egyetlen egy kedves pizzás bácsit sem aki nyitva lenne, sőt a rendelés sem jöhet szóba, hisz a futárok is sziesztáznak, természetesen. De már kezdünk beletanulni az itteni szokásokba, mint például délután nem kérhetsz cappuccinót mert csúnyán néznek rád (hisz azt csak reggel szokás inni), reggelire semmi sós, csakis édes sütemények, és minden tésztás ételre zúdulhat a parmezán, kivétel ha az halas, vagy egyéb tengeri herkentyűs.

Fontos még tudni, hogy az olaszok nemigen beszélnek angolul, hiába próbáljuk megértetni magunkat, ők csak magyaráznak tovább olaszul, heves gesztikulációk közepette. Úgyhogy a kezdeti nulla olasz tudásom már felkúszott a ‘megértetem magam’ szintre, mivelhogy közben kiderült hogy az egyetemen sem beszélnek angolul, 1-2 Erasmusos tanárt leszámítva.

Az egyetem – Accademia Belle Arti di Macerata – állítólag Olaszország egyik legjobb művészeti egyeteme, nagyon jó művésztanár-gárdával rendelkezik, nagyon sok olasz jön ide Erasmussal csak a tanárok miatt! Az egyetem nagyon felszerelt, nálunk a festő-szakirányon a műhelymunkákhoz minden alapanyagot ők biztosítanak, ami azért elég meglepő de érthető is, hisz itt minden egyetem fizetős. Naponta egy kurzus van, reggel 9-től este 18-ig, de a lényeg hogy alkoss, ezen felül meg mindegy hogy hogy osztod be az idődet. Nincs ez sem túlbonyolítva, az olaszok nagyon lazák. Mondjuk olyannyira, hogy nincsen semmilyen egyetemi kurzusfelvevő vagy akármilyen rendszerük, úgy teljesíthetsz egy tárgyat, hogy kikeresed egy nagy tábláról az órát, bemész amikor tartják, és teljesíted, ennyi. De más a hallgatók hozzáállása is, itt mindenki folyamatosan alkotni akar valamit. Az egyetemi Díszlettervező szak egyébként összeköttetésben is van a Sferisterio-val, ami Macerata egyik legjelentősebb épülete, egy hatalmas szabadtéri kőszínház, ahol tavasztól őszig szabadtéri játékokat lehet megtekinteni, elég híresek ezek.

Az első napokban sok környékbeli helyet bejártunk amíg nem kezdődött el az egyetem. A főbérlőnk az egyik legkedvesebb olasz akit csak ismerünk, mindenben nagyon segítőkész, és nagyon sok helyre visz minket ahol éppen dolga van. Így jutottunk el Anconába, ami egy nagy kikötőváros, Siroloba, ami az egyik legszebb tengerparti szakasz, és Rómába, amiről majd legközelebb mesélnék még számtalan más hellyel együtt! 🙂

Összességében mindezt, ami körül vesz minket folyamatosan próbáljuk feldolgozni, nem nagyon találunk már fokozó szavakat erre a helyre, lenyűgöz hogy mennyire egyszerű és természetes, és eközben nagyon izgalmas is!

Rátaláltunk a helyi képkeretező boltra is, de természetesen pont szieszta volt, úgyhogy arról majd később szerzek titkos információkat! 🙂

Holnap pedig a Velencei Biennálé felé vesszük az irányt, így a következő tudósításban bővebben jön majd az olasz művészet, de addig is Arrivederci!

Sajó Magdi