Szentendre a konyhában

2016/12/04
2016/12/04 nsadmin

Szentendreiek vagyunk, szeretünk itt élni, szeretjük a kisvárosi létet, azt, hogy az utcán, a piacon lépten-nyomon ismerősökbe botlunk.  Lokálpatrióták vagyunk.

Szeretjük, hogy itt a belvárosban szinte mindenki mindenkit ismer.

A piac talán nem is a bevásárlás miatt fontos terep, hanem szombat délelőttönként – szigorúan 10 óra után – gyakorlatilag mindenkivel össze lehet futni, mindent meg lehet beszélni.

Vannak, akik bevásárlás után együtt veszik az irányt az egyik helyi borszaküzletbe, hogy a piacon beszerzett kecskesajtot, sonkákat, szalonnát összedobva közösen megebédeljenek, így indul a hétvége.

Nem véletlenül hozom a piacot példának. A mi családunk és baráti körünk is szeret ott időzni, ott kitalálni a hétvégi menüt, utána együtt kávézni a Csokiboltban.

Luca lányunk mindig is társunk volt ebben, sőt gyakran volt / van olyan, hogy amikor hazaérünk a munkából, kész vacsora vár minket. Ez már általános iskolás korában kezdődött, és amikor a tanár néni megkérdezte, hogy a lányok közül nem akar-e valaki a fiúknak fenntartott barkács órára menni, mert a lányok főző óráján már nincs hely, Luca azt mondta, főzni már tudok, megyek barkácsolni.

És ez igaz volt, na jó, kis túlzással.

Ma már 26 éves, diplomás, önálló életét élő nő, és a főzés szeretete semmit sem változott. Munkája, hobbija is a gasztronómia. Főz, kreál, gasztroblogot ír, vendégül látja a családot és a barátokat.

Tegnap az ő könyvbemutatóján voltunk.

Szentendre a konyhában címmel jelentett meg a helyi TDM egy szakácskönyvet, melyet Luca írt és főzött.

Újabb szentendrei lokálpatrióta összefogás ez, hiszen az alkotók közül mindenki a városhoz kötődik, itt él, itt dolgozik. Az ajánlót Vomberg Frigyes szentendrei gasztronómus, a hazai Bocuse d’Or csapat irányítója írta, az inspirációt Benkovits György ősszentendrei dalmát akvarellfestő adta, szerkesztette, írta és fotózta Hidegkuti Dóri, Nagy Luca és Botos Karolina. Mindhárman szentendrei lányok. A terítéshez használt kerámiák és textíliák szentendrei iparművészek alkotásai.

14606379_1004622709647840_6655782978088133664_n

fotó:Botos Karolina

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük