AKVARELL

Akvarell

Az elnevezés a latin aqua (víz) szóból ered, s a festőtechnikák közül az egyetlen, amely az oldószeréről kapta a nevét. Már az ókori Egyiptomban is ismerték,de teljes értékű technikává csak a XVI. században vált, mégpedig az akkoriban fellángoló táj- és természetimádat következményeként. Vonzereje a ragyogó, világos, lágyan egymásba olvadó színek hatásában rejlik. Ismertebb képviselői a XVIII. századi angol festőcsoportból John Sell Cotman, William Turner és Thomas Girtin. Az akvarellfestészetet sokkal több előírás és tilalom szabályozta, mint bármely más technikát. A korlátok fellazítása az impresszionizmusnak köszönhető.

Alapfelszerelés

Festék: mindegy, hogy tubusos, szilkés vagy festékgombos, a lényeg az, hogy akvarell művészfesték legyen Ez azért fontos, hogy a pigment és a kötőanyag aránya az előbbi javára billenjen, így lesznek a színek teltek, ragyogóak.
Ecsetek: puha, tömörre kötött, rugalmas szőrecset az ideális, mely lehet vörösnyest, nyest, menyét, mókus, de lehet jó minőségű szintetikus ecset is. Három méretre feltétlen szükség van: egy vékonyra a finom, apró részletekhez és két vastagabbra.
Papír: célszerű merített papírra, illetve akvarellpapírra festeni, mely legalább 200 g-os. Ha vékonyabb papírt választunk, akkor feltétlen szükséges ragasztócsíkkal a rajztáblához rögzíteni a lapot, hogy elkerüljük a papír felhólyagosodását. Bátran poróbáljunk ki különböző szemcsézettségű akvarellpapírokat, melyekben eltérő módon tapadnak meg a festékszemcsék anélkül, hogy töredezetté válnának a színek.
Amire még szükség lehet: paletta, festőszivacs, rajztábla, vizesedény.

Emlékeztető

Fő színek: a vörös, a sárga és a kék ( semmilyen más színből nem keverhetők ki)
Másodlagos színek: a fő színekből nyert színkeverék: a zöld, a narancssárga és a lila.
Harmadlagos színek: a fő- és másodlagos színek keverésének eredményei: barna, bézs és a szürke, stb.
Lazúrozás: száraz alapon való festés. Az egymásra kerülő festékrétegek éles szélekkel válnak el egymástól.
Prímafestés: vizes alapon való festés. A technika alkalmazásával a vízfestés izgalmát a kiszámíthatatlanság is fokozza.
Ecsetek: puha, tömörre kötött, rugalmas szőrecset az ideális, mely lehet vörösnyest, nyest, menyét, mókus, de lehet jó minőségű szintetikus ecset is. Három méretre feltétlen szükség van: egy vékonyra a finom, apró részletekhez és két vastagabbra.
Ecsetkezelés: az ecsetfogás, az ecsettartás és a nyomáserősség változtatásával újabb módokat, hatásokat tapasztalhatunk meg.
Kivilágosítás: vagy kihagyjuk a világosnak szánt területet, és maga a papír fehér színe adja a fény színét, vagy a felfestett szín megszáradása előtt nyomogatva leitatjuk szivaccsal, papírtörlővel, itatóssal.
Papír: célszerű merített papírra, illetve akvarellpapírra festeni, mely legalább 200 g-os. Ha vékonyabb papírt választunk, akkor feltétlen szükséges ragasztócsíkkal a rajztáblához rögzíteni a lapot, hogy elkerüljük a papír felhólyagosodását. Bátran poróbáljunk ki különböző szemcsézettségű akvarellpapírokat, melyekben eltérő módon tapadnak meg a festékszemcsék anélkül, hogy töredezetté válnának a színek.
Az anyagszerűség érzékeltetése: erre számtalan lehetőség kínálkozik, bátran kísérletezzünk! Növényzet vagy állatok bundájának megfestéséhez szárazon használjuk a lapos ecsetet, málló felületek érzékeltetéséhez a félig megszáradt festékbe szórjunk sót, pontszerű, homogén felületek ( pl. homok, tengerpart ) könnyen előállíthatók fogkeféről szórt festékkel.

ÍRJ NEKÜNK!