Nagy Sándor Képkeretező Műhelye-Művészbolt

Nagy Sándor Képkeretező Műhelye-Művészbolt

Az Arte Magistra Kft honlapja

25 az 25!

A szentendrei újságban bemutatták negyedévszázados üzletünket és minket is persze.
Köszönjük Németh Erikának, a Szentendre és Vidéke újságírójának!
Sajó Magdolna, Musza Györgyi, Nagy Sándor, Kiss Alexandra

Sajó Magdolna, Musza Györgyi, Nagy Sándor, Kiss Alexandra

 

Nagy Sándor és Musza Györgyi számára kétszeresen is jubileumi év az idei: 25 éve vezetik a városunkban közismert és közkedvelt Képkeretező műhely- Művészboltot, és ünneplik 25. házassági évfordulójukat. Egyik sem nevezhető mindennapi „teljesítménynek” mai felpörgött, gyorsan változó világunkban. Szerintük ehhez szerencse is kellett, de sokat is tettek érte. A belefektetett energia nem veszett kárba: sikerült harmóniát, összhangot teremteniük az élet minden területén. 

Kinek az ötlete volt a vállalkozás – a képkeretező műhely – elindítása?

Györgyi: Sanyi mindig azt mondja, hogy az enyém, de közös volt. Akkori élethelyzetünk megkívánta, hogy váltsunk, lehetőleg gyorsan.

S.: Hiánypótló vállalkozás volt, amikor elkezdtük, volt egy piaci rés. Rögtön látszott, hogy jó az ötlet. Szerencsénk volt, nem kellett sokáig várni a sikerre, mint általában a kezdő vállalkozásoknak, már az elején szép számmal jöttek a megrendelések, és ez a mai napig így van. Sok munkánk volt és van folyamatosan.

 

Óriási változások voltak az elmúlt években, évtizedekben a társadalomban, az üzleti életben, a piacon. Hogyan sikerült talpon maradni, sőt sikeresnek lenni?

S.: Három dolgot emelnék ki, ami szerintem nagyon fontos a mi területünkön: a jó látásmód, a megbízhatóság és a minőség. Sokat kérik a tanácsunkat, javaslatunkat a keretezés során. Előfordul, hogy nagy értékű festményeket hagynak nálunk az ügyfelek, melyhez elengedhetetlen egy bizalmon alapuló személyes kontaktus, a szimpátia. A minőségre nagyon odafigyelünk a kivitelezésben és a kínálatban egyaránt. Az alapanyagok nagy részét Olaszországból hozzuk, ezek nagyon szép és jó designtermékek, de az egyetlen hazai képkeretgyártó céggel is kapcsolatban állunk. Ha csak lehet, igyekszünk a magyarországi beszállítókat előnyben részesíteni.

Gy.: Nagyon figyelünk arra, hogy folyamatosan meg tudjunk újulni. Követjük a trendeket, a divatot, és ha szükséges, változtatunk a kollekción. Állandó változásban van a piac, a beszállítói kör, és mindezt csak úgy lehet követni, ha mi is nyitottak vagyunk az újra, a változásra minden irányban. És szükséges még a kellő hozzáállás is, egy jó értelemben vett alázat. Nem magától megy az üzlet, sokat teszünk érte.

 

A költözés, a székhelyváltás sem okozott gondot?

S.: 25 évvel ezelőtt édesapám garázsában kezdtünk dolgozni a Vasvári-lakótelepen, de hallgattunk Erdész Lászlóra, az Erdész Galéria tulajdonosára, hogy egy ilyen vállalkozásnak a belvárosban van a helye. Sokat köszönhetünk Lacinak, aki még az első napokban felzarándokolt a lakótelepre.

Rövid idő múlva a Fő tér melletti Bercsényi utcában nyitottunk üzletet, az IPOSZ-székház emeletén, majd a földszintre költöztünk.

Gy.: Nagyon jó hely volt, szerettünk ott lenni, de a bérleti díja magas volt, és egy idő után úgy vettük észre, hogy megváltozott a környék forgalma, az utca hangulata. Óriási szerencsénk volt, mert sikerült megvennünk egy házat a Kossuth utcában. Áthoztuk ide a vállalkozást, és itt is élünk. Addig különböző albérletekben laktunk Leányfalun és Szentendrén, a napom egy része azzal ment el, hogy a gyerekeket fuvaroztam iskolába, óvodába, edzésekre. Arról álmodoztunk, hogy egy helyen legyen az üzletünk, műhelyünk és a lakásunk is, és a gyerekek is gyalog, biciklivel tudjanak közlekedni. Ezt itt sikerült megvalósítanunk minden előnyével és hátrányával együtt. Imádunk itt élni, szeretünk belvárosiak lenni, ideális minden szempontból.

 

A válság sem érintette a vállalkozást?

Gy.: Erre a kérdésre akkoriban mindig azt válaszoltam, hogy hallottunk róla, de úgy gondoljuk, hogy mi nem veszünk részt benne.

S.: Persze aztán csak kipróbáltuk, mert elért minket is. Pár év nehezebb időszak következett.

 

Hogyan sikerült ebből kitörni?

Gy.: Három lábon állunk. A képkeretezés, restaurálás mellett művészkellékeket is forgalmazunk, mert úgy láttuk, hogy van rá igény Szentendrén, a festők, művészek városában. A művészkellékek forgalmazását egy barátunk kezdte el, aki közben fotóművész babérokra tört, így inkább átadta nekünk. Felépítettünk egy webáruházat is, ami ma már elengedhetetlen – változnak a vásárlói szokások –, így az ország minden tájára szállítunk.

 

Olyan egyszerűnek tűnik ez így elmondva…

Gy.: Persze nem egyszerű, de azt gondolom, hogyha valaki nem bízik a vállalkozásában és önmagában, akkor nem fog menni. Remélem, nem hangzik nagyképűen, de magabiztosak vagyunk. Szerintem, akinek van szakértelme, aki minőségi munkát csinál, annak nincs mitől félnie, megtalálják a feladatok, a megrendelők. Akár magánszemélyek, akár nagyobbak. Azt veszem észre, hogy mostanában a munkanapom jó részében árajánlatokat gyártok, pályázatokat írok. Ez is nagy változás az előző évekhez képest.

 

25 év elég hosszú idő, munkában, házasságban is. Sokak szerint nem szerencsés, ha a házastársaknak közös a munkahelyük…

S.: Nem untuk meg egymást, szerencsére mi megtaláltuk az egyensúlyt.

Gy.: Igen, ez gyakran elhangzó kérdés. Hihetetlen gyorsan elröpült az idő. Sanyiból sem volt soha sok. Csak ritkán. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egész nap együtt vagyunk, hiszen ott a műhely, ott az üzlet, a kiszállítások, a külső helyszíneken végzett feladatok.  A lényeg az, hogy a cél közös!

 

Ki a főnök?

Gy.: Észrevétlenül, de  felosztottuk a munkát: Sanyié a keretezés, a műhely,  én a művészkellékekkel, adminisztrációval foglalkozom.

 

A munkába sem fáradtatok bele?

S.: Vannak kollégáink, most négyen, öten dolgozunk. Nagy segítséget jelentenek, nagyra értékeljük a munkájukat.

Gy.: Olyan munkatársakat kerestünk, akik érdeklődnek a művészetek  iránt, ifjú művészek, ki végzett már az egyetemen, ki most jár oda. Grafikusok, festő-, fotóművészek. Okosak, kreatívak, lendületesek, beszélnek nyelveken. Erre szükség is van, mert vannak idegen nyelvű vásárlóink. Nem feltétlenül turisták, inkább a fővárosban élő, dolgozó külföldiek.

 

25 év alatt sok mindenkit megismertetek, nagy baráti kör alakult ki körülöttetek…

Gy.: Igen, fontosak a barátságok! 25 éve lakunk Szentendrén, ezzel új kapcsolatok alakultak ki az életünkben, a kezdetben a gyerekekhez, munkánkhoz kapcsolódó friss ismeretségek mára mély barátságokká váltak. Közös esti programok, világmegváltás, nagy nevetések, borozások, biciklizések, hosszabb utazások, ezek mind a feltöltődésünkhöz járulnak hozzá, nagyon hiányoznának, ha nem lennének!

S.: A kezdetektől szívesen vettünk részt a város közéletében is. A művészekkel kifejezetten jó kapcsolatban állunk, sokukkal kerültünk barátságba.

 

Ezeknek a barátságoknak köszönhető a Lakástárlat megalakulása is?

Gy.: Napi kapcsolatban vagyunk a művészekkel, sokat beszélgetünk, így láttam a problémáikat, nehézségeiket. Célunk a kortárs szentendrei képzőművészet népszerűsítése, az alkotók munkáinak rendszeres és újszerű bemutatása itthon és külföldön. Lakástárlatokat, műterem-látogatásokat szervezünk.

S.: S az alapítványnak Györgyi az elnöke.

Gy.: A Lakástárlat Alapítványt háromfős kuratórium vezeti, önkéntesek, szakértők segítik munkánkat.

 

És a Szeresd Szentendrét Egyesület is hozzátok kötődik…

S.: Egyik alapítói vagyunk a több mint egy évtizede működő egyesületnek, amit azért hoztuk létre a baráti körünkkel, hogy Szentendre ne egy alvóváros legyen. Próbáltuk megszólítani a helyieket, hogy vegyenek részt a rendezvényeken, hogy itt vásároljanak, hogy használják városukat. Ne forduljon az elő, hogy az évek óta itt élő házaspár csodálkozik azon, hogy van itt mozi és vannak itt üzletek, nem kell Budapestig futni egy könyv vagy egy csomag finom kávé beszerzéséért.

Gy.: És mi kezdtük a Szeresd Szentendrét séták szervezését is, amivel a város történelmét, adottságait, titkos zugait, az itt élő különleges embereket akarjuk közelebb hozni, megismertetni az érdeklődőkkel.

 

S mindemellett nagycsalád vagytok, van három, ma már felnőtt gyereketek…

Gy.: Dávid programtervező informatikus, Luca gasztro szakember, Kinga gyógytornász. Az ő gyerekkoruk szorosan kötődik az üzlethez, nem lenne nélkülük. Amikor kicsik voltak, az idejük nagy részét a műhelyben töltötték. A lányok gimnazista, egyetemista éveikben nyaranta nálunk dolgoztak, mindent tudnak és szeretnek csinálni. Prímán vágnak üveget, paszpartut, keretet. Dávid az informatikai rendszerünket készítette el.

S.: Még ma is sokan azt hiszik, hogy a nálunk dolgozó kollégák a mi lányaink.

 

Hogyan, mivel töltitek az üzleten kívüli életet?

S.: Jó pár évvel ezelőtt elvégeztem egy shiatsu tanfolyamot, ami egy keleti eredetű, -szemléletű kezelés, talán a masszázs és az akupresszúra ötvözeteként lehetne leírni a legjobban. Az egészségeseknek segít a lazításban és feltöltődésben, jó mozgásszervi panaszokra, hatásos például szellemi fáradtság, depresszió, pánikbetegség esetén, de akár emésztési problémák enyhítésére.

Gy.: Van egy kis szőlőnk és présházunk a Balaton-felvidéken. Az idei lesz a harmadik szüretünk, és nagyon szép termés ígérkezik. Büszkék vagyunk a saját borunkra. Szinte minden szabadidőnket ott töltjük. Balaton, a környező hegyek, dombok, a gyönyörű táj – majdnem mint Szentendre.

Gulyás Andrea festőművész

Kirakatrendezésre kértük fel Gulyás Andrea festőművésznőt, nagy kedvencünket.

Andi törzsvásárlónk, törzsmegrendelőnk – milyen hülyén hangzik ez a szó – ezért aztán pillanatok alatt megtalálta kedvenc tárgyait az üzletben, amit mindenképpen szeretett volna a kirakatba tenni.

Természetesen két eredeti Gulyás Andrea vászon is a kirakatba került, szerencsénk volt, hogy ezek most nem kaptak helyet a leányfalui Faluházban éppen ma este nyíló Terek és húrok című kiállításában.

Bizonyára sokan ismeritek őt és nemcsak alkotásait. Meggyőződésem, hogy ő az egyik ember a városban, aki a legtöbb vendéggel, turistával összefut és beszélget. A Fő téren találkozhattok vele és párjával, Bihon Győző festőművésszel. Itt is megnézhetitek alkotásait, kisebb képeit, akvarelljeit, de a lényeg persze nem itt látható.

Andrea 2012 óta készíti szentendrei városképeit, kezdetben akvarell- majd akriltechnikával. Képein elemeire bontja, majd újra szerkeszti a barokk főtér, a templomtornyok és szűk sikátorok, háztetők motívumait. Képein az egymást metsző síkok, a több rétegben felvitt és egymáson átderengő színmezők lágy, lírai hatást keltenek.

Gyertek, nézzétek meg Andrea kedvenc eszközeit, festékeit, tárgyait és persze festményeit a kirakatban, szeressetek bele és vigyétek haza őket. Nem hiányozhatnak gyűjteményeitekből! Szentendrét mindenkinek!

Műteremsöprögetések

Mindig mondom, hogy a művészek köztünk vannak. Mármint itt, Szentendrén.

Kanyó Erika – szerintem mindnyájatok által ismert – barátnőm szerint nagyon könnyű a városban úgy sétálni, hogy belebotoljunk egy Kossuth-, egy Munkácsy-díjas képzőművészbe.

És az nagyon jó, hogy azonnal le lehet ülni a legközelebbi kávézóba egyet beszélgetni, megkérdezni, hogy éppen min dolgoznak, mi jár a fejükben vagy egyáltalán csak, hogy mi újság.

Persze lehet, hogy ezt nem mindenki tudja megtenni, hiszen fel is kell ám ismerni a Mestert!

A város határában ugyan kint van a tábla, hogy Szentendre a festők városa, de ettől még felmerül a kérdés, hogy hol vannak a művészek? Hol alkotnak? Hol lehet a munkáikat megnézni, megfogni, megvásárolni? Van-e bemutatkozási lehetőségük? Vannak-e szentendrei kortársakkal foglalkozó galériák? Itt, a festők városában.

 

Erre – az ismerkedésre –  tesznek kísérletet a Lakástárlat munkatársai Műteremsöpréseikkel. Évente két alkalommal bekukkantanak a köztünk élő, alkotó, de nem mindenki számára ismerős művészek műtermeibe, ahol kincsekhez, ereklyékhez, titkokhoz, élményekhez kívánják juttatni a érdeklődőket. A műtermek titkain túl kisebb alkotások, vázlatok, skiccek, fiókmélyi kincsek hazavihetők. A kezdeményezés a Lakástárlat „Szentendrét mindenkinek!” üzenetét támogatja

Itt van egy kis képes beszámoló a programokról. Segítünk felismerni a Mestereket!

Musza Györgyi

Hollandiai emberünk

Eszti örökös csapattagunk Hollandiában szárnyal. Olvassátok, mi nagyon büszkék vagyunk rá.

Egyetemi tanulmányaim alatt 2012 nyarától 2014 áprilisáig dolgoztam Nagy Sándor Képkeretező Műhelyében. A művészet mindig fontos szerepet töltött be az életemben. Hobby szinten nagyon szeretek fényképezni. Mindig is vágytam arra, hogy valami maradandót alkossak.
Tizenéves korom óta érdekeltek a nyelvek, a különböző népek kultúrái, amelyhez természetesen hozzátartozik a művészet. Az ELTE Germanisztika Néderlandisztika szakán végeztem 2014-ben, ahol hollandul, németül és angolul tanultam. Diplomám megszerzése után Hollandiába költöztem, új kihívások után kutatva. Az első ott töltött évben Arnhem városában laktam és az Urban Chef nevű étteremben dolgoztam teljes munkaidőben. Erre az évre félretettem a művészet iránti érdeklődésemet és arra törekedtem, hogy megteremtsem az alapokat a jövőbeli terveimhez.
2015. szeptemberében felvételt nyertem az Utrechti Egyetem kétéves Műfordítói Mesterképzésére. Nagyon sokat tanultam és egyre jobban érdekel a műfordítás, mint szakma. Röviden tömören irodalmi művek fordítása a cél és a képzésen tapasztalt műfordítók, kutatók és irodalomtudósok tanítanak nekünk fordítási technikákat, a különböző fordítási technikák megoldásának módszereit stb. Jelenleg a Hágai Magyar Nagykövetségen végzem a szakmai gyakorlatomat, ahol rengeteg tapasztalatot szerzek a fordítás és a kulturális rendezvények szervezése terén.
2015-ben a sors keze besodort Utrecht – és egyben Hollandia – egyik legfontosabb képkeretező műhelyébe, ahol azóta is dolgozom. Mivel nem rendelkezem kiemelkedő művészi adottságokkal (vagy ez még nem derült ki), ezért a művészi alkotások minőségi megőrzésével és konzerválásával úgy érzem, hogy hozzájárulok a festmények, szitanyomatok, rézkarcok, fotók és egyéb tárgyak maradandóvá tétéléhez. Szükségem volt pár hónapra amíg belerázódtam az idegen nyelven való tanácsadásra keretezés téren, és az üzlet nagysága is kihívások elé állítja az embert.
Azóta rengeteg új technikát tanultam, többek között francia passepartout készítése, papírrestaurálás (rézkarcok tisztítása), tárgyak keretezése stb. A megfelelő keret kiválasztása, a keretezési folyamat tökéletes kivitelezése igenis egy művészet. Amelyet végül a megrendelő (magánszemély, múzeum, művész) elégedettsége koronáz meg.
Szabadidőmben szeretek utazni, főzni, fényképezni, barátaimmal nevetni (sokat nevetni) és nagyon szívesen járok kiállításokra. Emellett otthon mindig izgatottan vár rám Mike, a csodálatos kutya és Sáti, a Magyarországról emigrált fekete szépség.

Szentendre a konyhában

Szentendreiek vagyunk, szeretünk itt élni, szeretjük a kisvárosi létet, azt, hogy az utcán, a piacon lépten-nyomon ismerősökbe botlunk.  Lokálpatrióták vagyunk.

Szeretjük, hogy itt a belvárosban szinte mindenki mindenkit ismer.

A piac talán nem is a bevásárlás miatt fontos terep, hanem szombat délelőttönként – szigorúan 10 óra után – gyakorlatilag mindenkivel össze lehet futni, mindent meg lehet beszélni.

Vannak, akik bevásárlás után együtt veszik az irányt az egyik helyi borszaküzletbe, hogy a piacon beszerzett kecskesajtot, sonkákat, szalonnát összedobva közösen megebédeljenek, így indul a hétvége.

Nem véletlenül hozom a piacot példának. A mi családunk és baráti körünk is szeret ott időzni, ott kitalálni a hétvégi menüt, utána együtt kávézni a Csokiboltban.

Luca lányunk mindig is társunk volt ebben, sőt gyakran volt / van olyan, hogy amikor hazaérünk a munkából, kész vacsora vár minket. Ez már általános iskolás korában kezdődött, és amikor a tanár néni megkérdezte, hogy a lányok közül nem akar-e valaki a fiúknak fenntartott barkács órára menni, mert a lányok főző óráján már nincs hely, Luca azt mondta, főzni már tudok, megyek barkácsolni.

És ez igaz volt, na jó, kis túlzással.

Ma már 26 éves, diplomás, önálló életét élő nő, és a főzés szeretete semmit sem változott. Munkája, hobbija is a gasztronómia. Főz, kreál, gasztroblogot ír, vendégül látja a családot és a barátokat.

Tegnap az ő könyvbemutatóján voltunk.

Szentendre a konyhában címmel jelentett meg a helyi TDM egy szakácskönyvet, melyet Luca írt és főzött.

Újabb szentendrei lokálpatrióta összefogás ez, hiszen az alkotók közül mindenki a városhoz kötődik, itt él, itt dolgozik. Az ajánlót Vomberg Frigyes szentendrei gasztronómus, a hazai Bocuse d’Or csapat irányítója írta, az inspirációt Benkovits György ősszentendrei dalmát akvarellfestő adta, szerkesztette, írta és fotózta Hidegkuti Dóri, Nagy Luca és Botos Karolina. Mindhárman szentendrei lányok. A terítéshez használt kerámiák és textíliák szentendrei iparművészek alkotásai.

14606379_1004622709647840_6655782978088133664_n

fotó:Botos Karolina

 

Nyomtassunk vászonra!

Mostanában sokszor kerülnek be hozzánk kicsi, megsárgult fotók. Családi emlékek. Mit csináljunk velük? Persze egy szép, antikolt keret illik hozzájuk, paszpartuval még meg is nagyíthatjuk a látványt…..

De ennél jóval hatásosabb megoldás, ha ezeket a kis képeket felnagyítjuk – a végtelenségig azért nem lehet – és profi nyomtatóval profi anyagra kinyomtatjuk.

Lehet ez papír is, de az igazi festővászonra nyomtatás azért egészen más! Mit és hogy érdemes? Nézzék meg itt!

 

 

Erasmuson az öreg Itáliában II.

Macerataból frissen hazatérve mesélek most újra kicsit a kint tapasztalt művészeti életről!

Az első hónap utáni nagy lelkesedés lecsengése után kezdtünk lassacskán beleszokni a hétköznapokba, és belelátni az olasz művészeti oktatás menetébe. Nagyon érdekes, hogy pontosan az ellentettjét tanítják kint, mint amit mi itthon az egyetemen tapasztalunk. Itthon mindig azt mondják nekünk, hogy ne másoljunk, és egy alkotást mindig egyszerre építsünk fel, folyamatosan, hogy ha egy állapotában abba kell hagynunk, akkor is egy értelmezhető egész legyen. Az olasz egyetemen viszont a fotók másolása szinte tananyag volt, és az élő modell utáni rajzolást is a hajszálaknál kezdték, majd ha szerencsések voltak, még aznap eljutottak a lábujjakig, de leginkább csak derékban félbevágott alakok születtek. Olaszok lévén nagyon ráérősek, hónapokig piszmognak egy kisebb munka fölött is, bár kétségtelenül nagyon ügyesek és másolásban verhetetlenek. Ebbe a munkatempóba ugyan nem tudtam beleszokni, de azért érdekes volt belekóstolni ezekbe az alkotási folyamatokba.

Macerata és környékén talán még érdemes megemlíteni a street art-ot, hiszen elég sok érdekes alkotásra lehet bukkanni! A városban azt szerettem, hogy megvolt mindennek a helye, a plakátokat, hirdetéseket nem kenték fel akármelyik csupasz falra, hanem ki volt jelölve a hirdetés helye, és a street art helye is. Sok alkotás városi megbízásból készült, de a random munkák is szinte kivétel nélkül igényesek és ízlésesek voltak.

Civitanova Marche-ban ugyanez már egy nagy városi projektként működik ’Street art for the folks’ néven a város szépítéseként, a helyiek gyönyörködtetésére. A város kis kikötőjében például a ’Vedo a colori’ – ’Látom a színeket’ projekt keretein belül különböző művészek alkotásai láthatóak hosszan egymás mellett. Ezek nagyon színes és nagyon ütős munkák, és abszolút a városkép részét képezik.

Szabadidőnkben természetesen igyekeztünk utazgatni, és minél többet látni Olaszországból. Novemberben fel is vonatoztunk Velencébe az 56. Nemzetközi Képzőművészeti Biennáléra, mert kiderült, hogy a szegedi csoporttársaink oda utaznak művészettörténet gyakorlati kurzust teljesíteni, így csatlakoztunk hozzájuk erre az időre. Velencébe már régóta vágyódtam, de tartottam is tőle a turista-áradat miatt. Sokszor sajnos tényleg élvezhetetlen volt akár csak az utcákon sétálgatni is, hisz hiába vagy gyönyörű környezetben, amikor tolongva hemzseg körülötted az embertömeg, és minden utca végén vagy be akarnak ültetni egy gondolába, vagy rád akarnak sózni egy ’very cheap, very good’ selfie-botot. Szerencsére a Biennálé Velence legtávolabbi csücskében található, és odáig viszont megéri elvergődni!

A Biennálét 1895 óta rendezik meg, ez a világ egyik legrangosabb művészeti fesztiválja, melyen idén 53 ország 136 művésze képviseltette magát országonként saját pavilonban. A magyarok a kezdetek óta részt vesznek rajta, a saját pavilon 1909-ben épült fel, Zsolnay-kerámiákkal díszítve. A mostani 2015-ös kiállításon Magyarországról Cseke Szilárd képzőművész, Fenntartható identitás című alkotása volt látható, légzést imitáló hatalmas áttetsző fóliapárnával, ventilátorok hajtotta fehér golyókkal, és a látogatók még saját gondolataikat is felírhatták az installáció részét képező nagy fekete táblákra fehér krétákkal! A többi ország pavilonját nem részletezném külön, nagyon sok érdekes, látványos és gondolatébresztő alkotást láttunk, talán az egyik kedvencem a Japán pavilon volt, ahol a plafon telis-tele volt „szőve” piros fonalakkal, melyekről rozsdás kulcsok lógtak, és ömlöttek ki régi lyukas csónakokból. Ez alatt állni és így szemlélni az egészet, elképesztő volt. Nagyon sok hasonlóan hatásos alkotást láttunk, ezekről is mutatok pár képet.

A Biennálét egyébként 2 évente rendezik meg, aki teheti, mindenképp látogasson el rá, hisz nagyon érdekes és különleges egymás mellett ennyi ország kortárs művészetét, az eltéréseket és hasonlóságokat is egyszerre szemlélni. Nálam mindenképp tervben van egy újabb Biennálé, hisz ez egy tökéletes ok arra, hogy újra a csizma felé vehessem utamat, és megint egy picit olasz lehessek!

Sajó Magdi

Ur Eleonóra – Nana

Látjátok ezt a jó kis keretet? Mi bogyós aranynak hívjuk. Olyan mint egy nyaklánc, bár ezen a szép batikon sokkal jobban mutat mint nyakban.

12273638_843625562421831_458372772515479700_o

Büszkék vagyunk rá, hogy Ur Eleonóra batikművész gyakran megfordul nálunk. Ezt a munkáját a közelmúltban foglaltuk keretbe, úgyhogy megragadom az alkalmat, hogy bemutassam nektek a művésznőt.

Nana,  egy világjáró szentendrei.

Kivágás_2

Magyarországon, Szentendrén űzi egy távoli kultúra tradicionális művészetét. Arról a kétezer éves batiktechnikáról van szó, melynek őshazája Indonézia, de Ázsia és Afrika tájain is változatos formában terjedt el. 2oo8 óta minden évben több hónapot tölt olyan egzotikus országokban, ahol még élő hagyománya létezik e műfajnak és a helyi népművészek szívesen megosztják tudásukat a távolról jött érdeklődő idegennel. A nagy utazásokra minden alkalommal elkíséri őt férje és két gyermeke is, így szenvedélye az elmúlt évek alatt a család életmódja lett.

Eleonóra eredeti helyszínen Indonéziában, a még aktívan dolgozó mesterektől tanulta meg a bonyolult technikát és azóta ő maga is e tradicionális művészeti ág mesterévé érett. Indonézia mellett thaiföldi, mexicói, sri lankai tanulmányutak következtek, míg tökéletesre csiszolta tudását néha egészen elképesztő körülmények között – szegényes szalmakunyhókban, döngölt padlós, nádfedeles műhelyekben, hegyek között, apró falvakban – élt és dolgozott együtt a hagyományőrző népművészekkel.

De Eleonóra volt az egyik képviselője hazánknak idén azon az őszi nemzetközi művészeti kiállításon és vásáron (Salon Art Shopping) aminek évente a párizsi Louvre ad otthont. Tavaly, a „Museum of the Americas” (MOA) nevű és hasonló tevékenységű művészeti szerveződés választotta tagjai közé és nyújtott számára lehetőséget a megmutatkozásra ugyanitt és több kiállításán is, melyeket évente rendez amerikai, európai és ázsiai helyszíneken.

Hogy bemutassa művészetét, vigye jó hírét Magyarországnak, Szentendrének!

 

És most magunkról!

Legutóbb bemutattuk már nektek kedves olvasók a munkatársainkat, a csapatot, akikkel nagyon szeretünk együtt dolgozni. Akkor megígértem, hogy legközelebb a tulajdonosok következnek.

Tényleg aktuális már, hiszen 1992 óta működik üzletünk, műhelyünk Szentendre belvárosában. Azóta a nyitás hetében született kislányunk is végzős egyetemista. Talán tényleg eljött az idő a bemutatkozásra.

Itt lakunk, minden ideköt. A munka,  a család, a legjobb barátok. Szinte minden, és ezen nem is kívánunk változtatni. Szeretjük Szentendrét minden szépségével és hibájával együtt.

Böjtös Kinga, enteriőr dj barátnőm, a Vizitkártya blog tulajdonosa a Szép Lak legutóbbi számában ismertetett meg minket olvasóival, én meg arra gondoltam, nincs ennél jobb és profibb bemutatkozás.

Olvassátok Kinga cikkét!

Történet szép keretben

Őszi vendégségben a száz éves épület száz festménye között, melyek épp oly színes keretet adnak az itt lakó család életének, ahogy ők keretezik gondosan a hozzájuk betérő művészek remekeit. Mert a legjobb dolgok mindig a garázsban kezdődnek…

A festők városának szinte mindegyik neves tagja megfordult már abban a „művészellátóban”, ahol a portékák mellett jut a személyes hangból, az egymásra figyelésből, az őszinte érdeklődésből minden betérőnek. Van, aki egy közönséges írószerszámért, egy különleges merített papírért jön, de a legtöbb szentendrei alkotó saját képeivel állít be és kéri a hozzáértő tulajdonosok Musza Györgyi és Nagy Sándor tanácsát a kiválasztott kereteket illetően. A „békebeli boltosokat” épp ez a pillanat villanyozza fel, hisz maguk is az érzékeny, kreatív, sőt műértő fajtából valók…

DSC09867_átméretezve

Nagy örömmel merülnek el a színek tengerében, végtelen türelemmel kutatják a megfelelő formát a kuncsafttal karöltve, mialatt a kisváros társasági híreit is rendre megvitatják. Ilyenkor fogannak meg fejükben a művészeket bemutató blogposztok, miközben titokban új terveket eszelnek ki a szobrok és festmények népszerűsítésére. Majd a nap végén, záróra után a zegzúgos öreg épület hátsó fertályába húzódnak vissza, ahol száznál is több festmény borítja privát életük összes szobáját, beleértve a padlásteret, a konyhát, a lépcsőházat,sőt még a fürdőt is.

Köztük látható az a Barcsay rézkarc, amellyel a történetünk kezdődik! A még friss házasokként ajándékba kapott művet több is követte az évek során, de a szép és stílusos keretezés folyvást nehézségekbe ütközött. Végül megunva a helyzetet, Györgyiék a sarkukra álltak és kitanulva a keretezés fogásait, felkutatva a legjobb kellékeket és alapanyagokat, sorra felöltöztették „meztelen” festményeiket. Szüleik garázsában egy profin berendezett, gépesített képkeretező műhelyt alakítottak ki, majd következtek a rokonok, a barátok és ismerősök képei is, így a garázs röpke két hónap alatt szűkösnek bizonyult a szorgos családi manufaktúra számára. S mint annyiszor, az élet most is magától értetődően kínálta a lehetőséget, amikor erre a közel száz éves vályogba rakott kőépületre rátaláltak, mely egykoron egy módos iparosé lehetett Szentendre belvárosában. A műemlék jelleg megóvása évekig tartó óvatos felújítást igényelt, mely során az utcafrontra nyíló helyiségből barátságos boltocskát rendeztek be. Sándor képkeretező műhelye a ház emeletére költözött, a tényleges keretezés itt zajlik, az üzletben már csak a végső simításokat végzik. A kívülről parányinak tűnő ház befelé valósággal kitárul és lépcsőzetesen bővített szintjeivel, hangulatos belső kertjeivel, beépített tetőterével a mára öt tagúra bővült család kényelmes-komfortos otthona lett úgy, hogy mit sem vesztett régi patinájából. Sőt, mintha a régi ház is meghálálta volna a törődést, a műértővé-műgyűjtővé érett háziak értékmentő szenvedélye itt, az öreg gerendák alatt teljesedett ki igazán… Ahogy a megörökölt thonett és paraszt barokk bútoraik és a velük kokettáló muzeális szőnyegek, mokettek, falikárpitok is kibélelik a szobákat, úgy a család tekintélyes könyvtára is megtalálta helyét a tetőtérben. De a főszereplők maguk a szentendrei festők, akik számtalan szépséges műalkotással képviselik magukat a ház falain. Sokan közülük személyes barátok, vagy olyan kortársak, akik Györgyi és az ő művészeti alapítványa látóterében alkotnak.

Négy éve, barátnői társaságában gondolták ki azt a civil kezdeményezést, mely különleges hangulatú kiállítások, baráti lakástárlatok segítségével teremt alkalmat a helyi művészek jobb megismerésére. Az ötlet azóta rengeteg befektetett munkával, de prímán működik, sőt egyre stabilabb közösséget mozgat. Legújabb kezdeményezésük egészen a polgármesteri hivatalig hallatta hangját, ahol random tárlatokra és közös teadélutánokra invitálják a városka döntéshozóit és a képeiket bemutató művészeket. Mert a műértő okos nők már tudják, hogy a megoldás gyakran egy jól eltalált festményben rejlik. A szép keretet pedig Györgyiék adják hozzá.

 

 

 

 

 

 

  

 

Andrelli

Művésznevén legalábbis, de mi Jánosként ismerjük.

Pap János Györgyöt szeretném most nektek bemutatni, szentendrei festőművész barátunkat.

A város szélén lakik családjával és egy szép műtermen osztozik feleségével, Zsuzsával. Azt, hogy férnek meg egymás mellett, nem tudom, nem, ne értsétek félre, de mégiscsak két művész egy csárdában… És még csak most jönnek a gyerekek, akik szintén művészpályára készülnek szüleik nyomában.

Amikor Jánost felkértem, hogy rendezze be kirakatunkat saját festményeivel, és az üzletünkben található kedvenc tárgyaival, nem gondoltam, hogy otthon milliméterre átgondolja, hogy mit hova tesz, honnan lógat le, és hogyan nem fog majd elfordulni a térbe lógatott festmény, és persze hány napot bír ki egy körte a fűtött kirakatban. A munka végére azért kiderült, hogy ő anno kirakatrendező iskolát is végzett. Ahogy láttam, kiváló eredménnyel.

János hitvallása Mahlertől származik! „Meghökkentőnek lenni könnyű, a szépséget kifejezni nehéz” Erre azért ő rácáfolni látszik, nézzétek meg festményeit!

Pécsi származású, az ottani rajzkörből jöttek Szentendrére Kovács Margit múzeumát meglátogatni és – finoman szólva – nem az ott látott kerámiák, hanem a város hangulata, a boltíves sikátorok, a Fő tér ragadta meg.

„Eszembe se jutott soha, hogy szentendrei festő leszek és azóta is csak ámulok, hogy az lettem ”  Rövid kitérő következett, és szülei akaratának megfelelően a Katonai Főiskola repülőgép szakára iratkozott be, mivel a középiskola alatt sportrepülő volt. Amikor helikopterre helyezték, lelépett , ami persze nem volt egyszerű.

Az Iparművészeti Egyetemen diplomázott és designerként kezdte művészi pályáját, világítástervezéssel foglalkozott. A 90-es évekig párhuzamosan folytatta a formatervezést a képzőművészettel. Mára már csak fest, és beteg, ha nem festhet. Reggeltől sötétedésig alkot, amíg süt a nap, közben szól a jazz. Képeiben él, a harmóniát keresi, egy olyan világot, ahol jól érzi magát.
„ A felnagyított léptékkel a pop-artot idézi és ezt a legjobb chicagoi hiperrealista művészek színvonalán teszi. Tudja azt, amit a németalföldi mesterek tudtak,a belülről áradó fényt megfesteni.” ( Dr.Pogány Gábor művészettörténész ) – – hangzott el az Országos Csendélet Biennálén, ahol I. helyezést ért el.

Gyertek, nézzétek meg a kirakatot, János új képeit és azt, hogy lesz almából körte a festővásznon!