Kasza Vivien

Miután férjhez mentem, költöztem ide Szentendrére, és azonnal magával ragadott a város, éppúgy, mint ez a csöpp művészbolt! Az akkori gyógypedagógiai levelezős képzésem mellett csöppentem bele teljesen laikusként a paszpartuk, ezer féle keretek, üvegvágás, kasírozás világába… és nagyon megszerettem! Szerettem azt a légkört,ami ott körbevett, szerettem, hogy igazi művészekkel ismerkedhettem meg a munkám során, és szerettem a megrendelőkkel együtt ötletelni, kereteket válogatni! Hogy miért nem dolgozom már ott? Mert jelenleg ennél is jobban szeretek a kisfiammal és a kislányommal itthon lenni, felfedezni velük a nagyvilágot!❤️ A művészi hajlamaimat pedig azóta tortasütésben bontakoztatom ki.🙂